1954-es Formula–1 világbajnokság
1954-es FIA Formula–1 világbajnokság | |||
Juan Manuel Fangio a Mercedes W 196-tal 1986-ban | |||
Egyéni világbajnok | |||
Juan Manuel Fangio | 42 | ||
Az 1954-es Formula–1-es szezon volt az 5. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1954. január 17-étől október 24-éig tartott, kilenc futamot rendeztek ez idő alatt.[1] Kikerült a versenynaptárból a holland nagydíj, amely mindössze 2 szezont élt meg. Visszakerült viszont a spanyol nagydíj, így 1951 után másodszor rendeztek futamot Pedralbesben.
A sportág első többszörös bajnoka, a kétszeres világbajnok Alberto Ascari elhagyta sikereinek csapatát, és a Officine Alfieri Maserati csapathoz igazolt. Az évad első három versenyét kihagyta, ezzel gyakorlatilag még azelőtt kiszállt a világbajnoki csatából, hogy az elkezdődött volna. Így a Ferrarinál előtérbe került Nino Farina, a sportág első világbajnoka. Bár címvédő évében csak negyedik lett, 1952-ben Ascari mögött második, 1953-ban pedig Ascari és Fangio mögött harmadik lett a bajnokságban, jelezve, hogy még mindig kész a bajnoki címért harcolni. De előtérbe került a fiatal Mike Hawthorn is, aki első Ferraris évében szerzett futamgyőzelmével hívta fel magára a figyelmet, és akit a brit közlemény is nagyra tartott, mivel ő volt az első nem argentin vagy olasz győztese a sportágnak, és az angol autóversenyzés előtérbe kerülését várták tőle. A Ferrari harmadik versenyzője az argentin José Froilán González volt, aki 1951-ben megszerezte a Ferrari első futamgyőzelmét és világbajnoki bronzérmes lett a Ferrarival, két Maseratinál töltött év után tért vissza Enzo Ferrari csapatához. Azonban mindhármuknál nagyobb esélyesnek tartották az argentin versenyzőfenomént, Juan Manuel Fangiót, aki három Formula–1-ben töltött évadja során egy világbajnoki arany- és két ezüstérmével a sportág legeredményesebb versenyzőjének számított Ascari után, de sokan már ekkor is a legnagyobbként emlegették (amire később rá is szolgált). Emellett a Maserati is eléggé megerősödött ahhoz, hogy az elmúlt két évben domináns Ferrarival felvegye a versenyt.
A szezon menete
argentin nagydíj
Az évad első futamát, akárcsak egy évvel korábban, Argentínában rendezték, Buenos Airesben. A pole-pozíciót Nino Farina szerezte meg a Ferrarival, mögötte a hazai pályán versenyző csapattársa, José Froilán González indult, harmadik helyről a szintén argentin Juan Manuel Fangio rajtolt. A versenyt végül a hazai közönség nagy kedvence, a Maestro nyerte meg Farina előtt, a dobogó harmadik fokára is argentin versenyző állhatott González személyében, aki a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Mike Hawthorn a negyedik helyről rajtolt, de diszkvalifikálták, mert a startnál korán indult.
belga nagydíj
Az évad harmadik (Indianapolist nem számolva második) futamát a belga Spa-Francorchamps pályán rendezték. Fangio pole-pozícióból rajtolva nyert, miközben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Mögötte a Ferrari francia versenyzője, Maurice Trintignant lett a második, a dobogó harmadik fokára pedig a fiatal angol tehetség, Stirling Moss állhatott fel. González, bár a második helyről rajtolt, már az első körben motorproblémája lett, mire autót cserélt az ötödik helyről rajtoló Hawthornnal. Végül a negyedik pozícióban ért be, de az azért járó három pontot meg kellett osztania az angollal. A harmadik helyről rajtoló Farina a 36 körös verseny 14. körében kiállni kényszerült. Összességében elmondható, hogy Fangio szárnyalt, miközben vetélytársai nem, vagy csak alig szereztek pontokat.
francia nagydíj
A bajnokságban két verseny alatt nagy előnyre szert tevő Fangio a belga nagydíj után átigazolt a Mercedeshez, és a Reimsben rendezett francia nagydíjon már a német csapat autójával állt rajthoz. A feltörekvő Mercedes megszerezte az első két rajtkockát Fangio és a német Karl Kling jóvoltából, majd a verseny végéig megőrizték pozíciójukat, ezzel meghozták a Mercedes első kettős győzelmét, ahol a két Mercedes egy tized másodpercre egymástól futottak át a célvonalon. Alberto Ascari átigazolt Fangio helyére a Maseratihoz, és bár a harmadik helyről rajtolt, már az első kört sem tudta befejezni. A dobogó harmadik fokára a Ferrari francia pilótája, Robert Manzon állhatott fel. A verseny leggyorsabb körét a Mercedest vezető Hans Hermann futotta, annak ellenére, hogy már a hetedik körben motormeghibásodás miatt kiállni kényszerült.
brit nagydíj
A negyedik versenyt az angliai Silverstone-ban rendezték, ahol 1951-ben González meghozta a Ferrari első futamgyőzelmét. Bár Fangio rajtolhatott az élről, végül még a dobogóról is lecsúszott, csupán a negyedik helyen ért célba. A második helyről rajtoló González megismételte három évvel korábbi sikerét, ezzel második és egyben utolsó futamgyőzelmét aratta a Formula–1-ben. Mögötte a harmadik helyről rajtoló Hawthorn ért célba, így a Ferrari kettős győzelmet ünnepelhetett. A dobogó legalsó fokára a szintén argentin Onofre Marimón állhatott a Maseratival, az utolsó pontszerző helyen pedig Trintignant futott be. A leggyorsabb kör tekintetében történelmi esemény következett be a tizedmásodperc pontos időmérésnek köszönhetően. Ascari, Behra, Fangio, González, Hawthorn, Marimón és Moss mind 1:50-es kört futottak, így a leggyorsabb körért járó egy pontot megosztották közöttük. Mindegyikük 1/7 pontot kapott.
német nagydíj
Az ötödik versenyt a németországi Nürburgringen rendezték, ahol a német szurkolók nagy örömére a Fangio a Mercedes volánjánál ülve, pole-pozícióból indulva nyert, és a verseny leggyorsabb körét is egy Mercedes futotta, Karl Klinggel a volánjánál, aki végül negyedik lett, Sergio Mantovani előtt. A dobogóra Fangio mögött két Ferraris állhatott fel, Mike Hawthorn és Maurice Trintignant. Hawthornnak meg kellett osztania pontjait Gonzálezzel, akivel autót cserélt hat körrel a 22 körös verseny vége előtt. Fangio ezzel világbajnok lett. A nagydíj szomorú véget is ért, mert ekkor halt meg Onofre Marimón, a Maserati versenyzője a Wehrseifen kanyarnál.
svájci nagydíj
A svájci nagydíjon, Bremgartenben González szerezte meg a pole-pozíciót Fangio előtt, de végül a Maestro honfitársa előtt ért célba majd egy perccel, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. A két argentin mögé Fangio német csapattársa, Hans Herrmann állhatott fel. A két utolsó pontszerző helyen két Maseratis pilóta, az argentin Roberto Mieres és az olasz Sergio Mantovani ért célba.
olasz nagydíj
A monzai olasz nagydíjon is Fangio rajtolt az első rajtkockából, mögötte Alberto Ascari indult a Ferrariban, ám az olasz a 48. körben motorhiba miatt kiesett a versenyből, így Fangio hatalmas előnnyel nyert. Egy kört vert Hawthornra, kettőt Gonzálezre, aki ráadásul a harmadik helyért járó pontokat kénytelen volt megosztani Umberto Magliolival, akivel a verseny 16. körében autót cserélt, igaz, a leggyorsabb körért járó egy pontot ő kapta. A további két pontszerző a Mercedes német pilótája, Hans Hermann, és Maurice Trintignant.
spanyol nagydíj
Az évadzáró spanyol nagydíjon, Pedralbesben a Lanciához szerződött Ascari szerezte meg a pole-t, és a vezetett is a versenyben, megfutva annak a leggyorsabb körét, de a futam 10. körében kiállni kényszerült, így megszülethetett a Ferrari az évi második győzelme, a harmadik helyről rajtoló Mike Hawthorn jóvoltából. A második helyről induló Fangio csak a harmadik helyen ért célba két Maseratis, a második Luigi Musso, és a negyedik Mieres között. Az utolsó pontszerző helyet a Mercedes német versenyzője, Karl Kling szerezte meg.
Futamok
A világbajnokság végeredménye
Fangio hatalmas fölénnyel nyerte a bajnokságot,[2] és ezzel Ascari után a második többszörös bajnok versenyző lett. A Mercedes megállíthatatlannak tűnt, így Fangio címvédésre készülhetett. Igaz, Fangio mögött a pontversenyben három Ferraris pilóta következett, González, Hawthorn és Trintignant sorrendben. Farina mindössze két versenyen indult, és csak egy második helyig jutott, így az első világbajnok formája megkérdőjelezhető volt, akárcsak a sportág kétszeres világbajnokáé, Ascarié, aki három különböző csapattal négy futamon indult, de egyen sem tudott célba érni. Viszont feltűnt Stirling Moss, aki a későbbi évek egyik legnagyobb pilótája, és Fangio legfőbb kihívója lett.
Versenyzők
Pontozás:
Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | Lk. | 6.-20. |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Pont | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 0 |
(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)
Helyezés | Versenyző | ARG | 500‡ | BEL | FRA | GBR | GER | SUI | ITA | ESP | Pontszám |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Juan Manuel Fangio | 1 | 1 | 1 | 4** | 1 | 1 | 1 | 3 | 42 (57.14) | |
2 | José Froilán González | 3 | 4† | Ki | 1** | 2† | 2 | 3† / Ki | 25.14 (26.64) | ||
3 | Mike Hawthorn | KIZ | 4† | Ki | 2** | 2† | Ki | 2 | 1 | 24.64 | |
4 | Maurice Trintignant | 4 | 2 | Ki | 5 | 3 | Ki | 5 | Ki | 17 | |
5 | Karl Kling | 2 | 7 | 4 | Ki | Ki | 5 | 12 | |||
6 | Bill Vukovich | 1 | 8 | ||||||||
7 | Hans Herrmann | Ki | Ki | 3 | 4 | Ki | 8 | ||||
8 | Luigi Musso | NI | Ki | 2 | 6 | ||||||
9 | Giuseppe Farina | 2 | Ki | 6 | |||||||
10 | Jimmy Bryan | 2 | 6 | ||||||||
11 | Roberto Mieres | Ki | Ki | Ki | 6 | Ki | 4 | Ki | 4 | 6 | |
12 | Jack McGrath | 3 | 5 | ||||||||
13 | Stirling Moss | 3 | Ki** | Ki | Ki | 10 | Ki | 4.14 | |||
14 | Onofre Marimón | Ki | Ki | Ki | 3** | 4.14 | |||||
15 | Robert Manzon | 3 | Ki | 9 | Ki | Ki | 4 | ||||
16 | Sergio Mantovani | 7 | 5 | 5 | 9 | Ki | 4 | ||||
17 | Prince Bira | 7 | 6 | 4 | Ki† | Ki | 9 | 3 | |||
18 | Umberto Maglioli | 9 | 7 | 3† | 2 | ||||||
19 | André Pilette | 5 | 9 | Ki | 2 | ||||||
20 | Luigi Villoresi | 5 | Ki† | Ki | Ki | 2 | |||||
21 | Élie Bayol | 5 | 2 | ||||||||
22 | Mike Nazaruk | 5 | 2 | ||||||||
23 | Troy Ruttman | 4† | 1.5 | ||||||||
24 | Duane Carter | 4† / 15† | 1.5 | ||||||||
25 | Alberto Ascari | 21 | Ki** / Ki† | Ki | Ki | 1.14 | |||||
26 | Jean Behra | KIZ | Ki | 6 | Ki** | 10 | Ki | Ki | Ki | 0.14 | |
27 | Harry Schell | 6 | Ki | 12 | 7 | Ki | Ki | 0 | |||
28 | Ken Wharton | Ki | 8 | 6 | 8 | 0 | |||||
29 | Fred Wacker | Ki | 6 | 0 | |||||||
30 | Fred Agabashian | 6 | 0 | ||||||||
31 | Piero Taruffi | 6 | 0 | ||||||||
32 | Paco Godia | 6 | 0 | ||||||||
33 | Louis Rosier | Ki | Ki | Ki | 8 | 8 | 7 | 0 | |||
34 | Peter Collins | Ki | 7 | 0 | |||||||
35 | Don Freeland | 7 | 0 | ||||||||
36 | Jacques Swaters | Ki | 8 | Ki | 0 | ||||||
37 | Toulo de Graffenried | 8 | Ki† | 0 | |||||||
38 | Paul Russo | 8 | 0 | ||||||||
39 | Larry Crockett | 9 | 0 | ||||||||
40 | Cal Niday | 10 | 0 | ||||||||
41 | Bob Gerard | 10 | 0 | ||||||||
42 | Jorge Daponte | Ki | 11 | 0 | |||||||
43 | Art Cross | 11 | 0 | ||||||||
44 | Don Beauman | 11 | 0 | ||||||||
45 | Chuck Stevenson | 12 | 0 | ||||||||
46 | Manny Ayulo | 13 | 0 | ||||||||
47 | Leslie Marr | 13 | 0 | ||||||||
48 | Bob Sweikert | 14 | 0 | ||||||||
49 | Leslie Thorne | 14 | 0 | ||||||||
50 | Horace Gould | 15 | 0 | ||||||||
51 | Jimmy Jackson | 15† | 0 | ||||||||
52 | Ernie McCoy | 16 | 0 | ||||||||
53 | Jimmy Reece | 17 | 0 | ||||||||
54 | Ed Elisian | 18 | 0 | ||||||||
55 | Frank Armi | 19 | 0 | ||||||||
— | Clemar Bucci | Ki | Ki | Ki | Ki | 0 | |||||
— | Paul Frère | Ki | Ki | Ki | 0 | ||||||
— | Roy Salvadori | Ki | Ki | 0 | |||||||
— | Jacques Pollet | Ki | Ki | 0 | |||||||
— | Roger Loyer | Ki | 0 | ||||||||
— | Sam Hanks | Ki | 0 | ||||||||
— | Pat O'Connor | Ki | 0 | ||||||||
— | Rodger Ward | Ki | 0 | ||||||||
— | Gene Hartley | Ki | 0 | ||||||||
— | Andy Linden | Ki | 0 | ||||||||
— | Johnny Thomson | Ki | 0 | ||||||||
— | Jerry Hoyt | Ki | 0 | ||||||||
— | Jimmy Daywalt | Ki | 0 | ||||||||
— | Tony Bettenhausen | Ki | 0 | ||||||||
— | Spider Webb | Ki | 0 | ||||||||
— | Bill Homeier | Ki | 0 | ||||||||
— | Johnnie Parsons | Ki | 0 | ||||||||
— | Len Duncan | Ki | 0 | ||||||||
— | Pat Flaherty | Ki† | 0 | ||||||||
— | Jim Rathmann | Ki† | 0 | ||||||||
— | Lance Macklin | Ki | 0 | ||||||||
— | Georges Berger | Ki | 0 | ||||||||
— | Bill Whitehouse | Ki | 0 | ||||||||
— | John Riseley-Prichard | Ki | 0 | ||||||||
— | Reg Parnell | Ki | 0 | ||||||||
— | Peter Whitehead | Ki | 0 | ||||||||
— | Eric Brandon | Ki | 0 | ||||||||
— | Hermann Lang | Ki | 0 | ||||||||
— | Theo Helfrich | Ki | 0 | ||||||||
— | Ron Flockhart | Ki† | 0 | ||||||||
— | Ottorino Volonterio | Ki† | 0 | ||||||||
— | Alan Brown | NI | 0 | ||||||||
Helyezés | Versenyző | ARG | 500‡ | BEL | FRA | GBR | GER | SUI | ITA | ESP | Pontszám |
- ** Több versenyző futott ugyanolyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
- † A helyezés ugyanannak az autónak két versenyzője között megoszlott
A csapatok számára 1958-ig nem rendeztek világbajnokságot.
Jegyzetek
További információk
- Az 1954-es szezonról a formula1.com honlapon
- Videó a szezonról. YouTube
- Formula–1-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap