2014–2015-ös Európa-liga (csoportkör)
Bővebben: 2014–2015-ös Európa-liga |
A 2014–2015-ös Európa-liga csoportkörének mérkőzéseit 2014. szeptember 18. és december 11. között játszották le.
A címvédő, a rangsor szerinti első hat ország kupagyőztes csapata, valamint a 2014–2015-ös Európa-liga selejtezőjéből a rájátszás 31 győztes csapata, és a 2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája selejtezőjéből a rájátszás 10 vesztes csapata vett részt.
A csoportkörben 12, egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyén végző csapata az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik és negyedik helyezettek kiestek.
Fordulók és időpontok
Forduló | Sorsolás dátuma | Mérkőzésnapok | |
---|---|---|---|
1. mérkőzésnap | 2014. augusztus 29. (Monaco) | 2014. szeptember 18. | |
2. mérkőzésnap | 2014. október 2. | ||
3. mérkőzésnap | 2014. október 23. | ||
4. mérkőzésnap | 2014. november 6. | ||
5. mérkőzésnap | 2014. november 27. | ||
6. mérkőzésnap | 2014. december 11. |
Sorsolás
A csoportok sorsolását 2014. augusztus 29-én tartották Monacóban. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat. Orosz és ukrán csapat sem kerülhetett azonos csoportba.[forrás?]
|
|
Csoportok
Sorrend meghatározása
Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:
- az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
- az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
- az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
- az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
- az összes mérkőzésen szerzett több gól
- az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az elmúlt öt évben
Színmagyarázat |
---|
A csoportok első két helyezettje bejutott az egyenes kieséses szakaszba |
A csoportok harmadik és negyedik helyezettjei kiestek. |
Minden időpont közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint van feltüntetve.
A csoport
|
|
2014. szeptember 18. 19:00 |
Borussia Mönchengladbach | 1–1 | Villarreal CF |
---|---|---|
Herrmann 21' | (1–0) Jegyzőkönyv | Uche 68' |
2014. szeptember 18. 19:00 |
Apóllon Lemeszú | 3–2 | FC Zürich |
---|---|---|
Papoulis 9' Gullón 40' Koch 87' (öngól) | (2–0) Jegyzőkönyv | Rikan 50' Yapi Yapo 54' |
2014. október 2. 21:05 |
FC Zürich | 1–1 | Borussia Mönchengladbach |
---|---|---|
Etoundi 23' | (1–1) Jegyzőkönyv | Nordtveit 25' |
2014. október 2. 21:05 |
Villarreal CF | 4–0 | Apóllon Lemeszú |
---|---|---|
Moreno 9' 82' Espinosa 44' 51' | (2–0) Jegyzőkönyv |
2014. október 23. 21:05 |
Villarreal CF | 4–1 | FC Zürich |
---|---|---|
Cani 6' Vietto 57' Soriano 60' Dos Santos 78' | (1–1) Jegyzőkönyv | Schönbächler 43' |
2014. október 23. 21:05 |
Borussia Mönchengladbach | 5–0 | Apóllon Lemeszú |
---|---|---|
Traoré 11' 67' Hrgota 56' Herrmann 83' Angeli 90+1' (öngól) | (1–0) Jegyzőkönyv |
2014. november 6. 19:00 |
FC Zürich | 3–2 | Villarreal CF |
---|---|---|
Etoundi 21' Buff 26' Chikhaoui 29' | (3–2) Jegyzőkönyv | Pina 19' Gerard 23' |
2014. november 6. 19:00 |
Apóllon Lemeszú | 0–2 | Borussia Mönchengladbach |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv | Raffael 56' Herrmann 90+5' |
2014. november 27. 21:05 |
Villarreal CF | 2–2 | Borussia Mönchengladbach |
---|---|---|
Vietto 26' Cheryshev 63' | (1–0) Jegyzőkönyv | Raffael 55' Xhaka 67' |
2014. november 27. 21:05 |
FC Zürich | 3–1 | Apóllon Lemeszú |
---|---|---|
Djimsiti 32' Chikhaoui 39' (11-esből) 59' (11-esből) | (2–1) Jegyzőkönyv | Farley 23' |
2014. december 11. 19:00 |
Borussia Mönchengladbach | 3–0 | FC Zürich |
---|---|---|
Hermann 31' Hrgota 59' 64' | (1–0) Jegyzőkönyv |
B csoport
|
|
2014. október 2. 21:05 |
HJK | 0–3 | Club Brugge |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | Heikkinen 19' (öngól) De Sutter 70' De Bock 78' |
2014. december 11. 19:00 |
Club Brugge | 2–1 | HJK |
---|---|---|
Felipe Gedoz 28' (11-esből) Refaelov 88' | (1–0) Jegyzőkönyv | Kandji 51' |
2014. december 11. 19:00 |
FC København | 1–5 | Torino FC |
---|---|---|
Amartey 6' | (1–2) Jegyzőkönyv | Martínez 15' 47' Amauri 42' (11-esből) Darmian 49' Silva 53' |
C csoport
|
|
2014. október 23. 21:05 |
Tottenham Hotspur | 5–1 | Asztérasz Trípolisz |
---|---|---|
Kane 13' 74' 81' Lamela 30' 66' | (2–0) Jegyzőkönyv | Barrales 89' |
2014. október 23. 21:05 |
Partizan | 0–4 | Beşiktaş JK |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv | Kavlak 18' Ba 45' Özyakup 52' Töre 54' |
2014. november 6. 19:00 |
Asztérasz Trípolisz | 1–2 | Tottenham Hotspur |
---|---|---|
Barrales 90' (11-esből) | (0–2) Jegyzőkönyv | Townsend 36' (11-esből) Kane 42' |
2014. november 27. 21:05 |
Asztérasz Trípolisz | 2–2 | Beşiktaş JK |
---|---|---|
Barrales 72' Parra 83' | (0–1) Jegyzőkönyv | Ba 15' Töre 61' (11-esből) |
Theodoros Kolokotronis Stadium, Trípoli Játékvezető: Jorge Sousa (portugál) |
D csoport
|
|
2014. szeptember 18. 19:00 |
Red Bull Salzburg | 2–2 | Celtic |
---|---|---|
Alan 36' Soriano 78' | (1–1) Jegyzőkönyv | Wakaso 14' Brown 60' |
2014. szeptember 18. 19:00 |
Dinamo Zagreb | 5–1 | Astra Giurgiu |
---|---|---|
Soudani 17' 24' 45+1' Henríquez 70' Ćorić 90+2' | (3–0) Jegyzőkönyv | Chițu 82' |
2014. október 2. 21:05 |
Astra Giurgiu | 1–2 | Red Bull Salzburg |
---|---|---|
Seto 15' | (1–2) Jegyzőkönyv | Kampl 36' Soriano 42' |
2014. október 23. 21:05 |
Celtic | 2–1 | Astra Giurgiu |
---|---|---|
Šćepović 73' Johansen 79' | (0–0) Jegyzőkönyv | Enache 81' |
2014. október 23. 21:05 |
Red Bull Salzburg | 4–2 | Dinamo Zagreb |
---|---|---|
Alan 14' 45' 52' Ramalho 49' | (2–0) Jegyzőkönyv | Ademi 81' Henríquez 89' |
2014. november 6. 19:00 |
Dinamo Zagreb | 1–5 | Red Bull Salzburg |
---|---|---|
Henríquez 60' | (0–1) Jegyzőkönyv | Soriano 40' 64' 85' Kampl 59' Bruno 72' |
2014. november 27. 21:05 |
Celtic | 1–3 | Red Bull Salzburg |
---|---|---|
Johansen 30' | (1–2) Jegyzőkönyv | Alan 8' 13' Keïta 90+2' |
2014. december 11. 19:00 |
Red Bull Salzburg | 5–1 | Astra Giurgiu |
---|---|---|
Sabitzer 9' Kampl 34' 90+2' Alan 46' 70' | (2–0) Jegyzőkönyv | Florescu 51' |
2014. december 11. 19:00 |
Dinamo Zagreb | 4–3 | Celtic |
---|---|---|
Pjaca 14' 40' 50' Brozović 48' | (2–2) Jegyzőkönyv | Commons 23' Šćepović 30' Pivarić 82' (öngól) |
E csoport
|
|
2014. szeptember 18. 19:00 |
Panathinaikósz | 1–2 | Gyinamo Moszkva |
---|---|---|
Dinas 63' | (0–1) Jegyzőkönyv | Kokorin 40' Ionov 49' |
2014. október 23. 21:05 |
Estoril Praia | 1–2 | Gyinamo Moszkva |
---|---|---|
Tavares 90+5' | (0–0) Jegyzőkönyv | Kokorin 52' Zhirkov 80' |
2014. november 6. 19:00 |
Gyinamo Moszkva | 1–0 | Estoril Praia |
---|---|---|
Kurányi 77' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Arena Khimki, Khimki Játékvezető: Mattias Gestranius (finn) |
2014. november 6. 19:00 |
Panathinaikósz | 2–3 | PSV Eindhoven |
---|---|---|
Ajagun 11' Petrić 43' | (2–1) Jegyzőkönyv | Memphis 27' De Jong 65' Wijnaldum 78' |
2014. november 27. 21:05 |
Gyinamo Moszkva | 2–1 | Panathinaikósz |
---|---|---|
Triantafyllopoulos 55' (öngól) Ionov 61' | (0–1) Jegyzőkönyv | Berg 14' |
Arena Khimki, Khimki Játékvezető: Eitan Shemeulevitch (izraeli) |
2014. november 27. 21:05 |
Estoril Praia | 3–3 | PSV Eindhoven |
---|---|---|
Tozé 12' Kuca 30' Amado 39' | (3–2) Jegyzőkönyv | Memphis 6' Narsingh 14' Wijnaldum 82' |
A mérkőzés heves esőzések miatt a félidőben félbeszakadt. 2014. november 28-án 17 órától folytatták.[1]
F csoport
|
|
2014. szeptember 18. 19:00 |
Dnyipro Dnyipropetrovszk | 0–1 | Internazionale |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv | D'Ambrosio 71' |
2014. november 6. 18:00 |
Qarabağ | 1–2 | Dnyipro Dnyipropetrovszk |
---|---|---|
George 36' | (1–1) Jegyzőkönyv | Kalinić 15' 73' |
2014. november 27. 21:05 |
Internazionale | 2–1 | Dnyipro Dnyipropetrovszk |
---|---|---|
Kuzmanović 30' Osvaldo 50' | (1–1) Jegyzőkönyv | Rotan 16' |
2014. november 27. 21:05 |
AS Saint-Étienne | 1–1 | Qarabağ |
---|---|---|
Van Wolfswinkel 21' | (1–1) Jegyzőkönyv | Nadirov 15' |
2014. december 11. 19:00 |
Dnyipro Dnyipropetrovszk | 1–0 | AS Saint-Étienne |
---|---|---|
Fedetskyi 66' | (0–0) Jegyzőkönyv |
G csoport
|
|
2014. október 2. 19:00 |
Feyenoord | 2–1 | Standard de Liège |
---|---|---|
Van Beek 47' Manu 84' | (0–0) Jegyzőkönyv | Viera 65' |
2014. október 2. 19:00 |
Rijeka | 2–2 | Sevilla FC |
---|---|---|
Kramarić 53' (11-esből) Kvržić 68' | (0–1) Jegyzőkönyv | Aspas 26' Mbia 90+1' |
2014. október 23. 19:00 |
Rijeka | 3–1 | Feyenoord |
---|---|---|
Kramarić 63' 71' 76' (11-esből) | (0–0) Jegyzőkönyv | Toornstra 66' |
2014. november 6. 21:05 |
Sevilla FC | 3–1 | Standard de Liège |
---|---|---|
Gameiro 19' Reyes 41' Bacca 90' | (2–1) Jegyzőkönyv | M'Poku 32' |
2014. november 27. 19:00 |
Rijeka | 2–0 | Standard de Liège |
---|---|---|
Moisés 26' Kramarić 34' (11-esből) | (2–0) Jegyzőkönyv |
2014. december 11. 21:05 |
Standard de Liège | 0–3 | Feyenoord |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | Toornstra 16' Boetius 60' Manu 88' |
H csoport
|
|
2014. szeptember 18. 21:05 |
Everton | 4–1 | VfL Wolfsburg |
---|---|---|
Rodriguez 15' (öngól) Coleman 45+1' Baines 47' (11-esből) Mirallas 89' | (2–0) Jegyzőkönyv | Rodriguez 90+4' |
2014. október 2. 19:00 |
VfL Wolfsburg | 1–1 | Lille OSC |
---|---|---|
De Bruyne 82' | (0–0) Jegyzőkönyv | Origi 77' (11-esből) |
2014. október 23. 19:00 |
FK Krasznodar | 2–4 | VfL Wolfsburg |
---|---|---|
Granqvist 51' (11-esből) Wánderson 86' | (0–1) Jegyzőkönyv | Granqvist 37' (öngól) De Bruyne 46' 80' Luiz Gustavo 64' |
2014. november 6. 21:05 |
VfL Wolfsburg | 5–1 | FK Krasznodar |
---|---|---|
Hunt 47' 57' Guilavogui 73' Bendtner 89' (11-esből) 90+1' | (0–0) Jegyzőkönyv | Wánderson 72' |
2014. december 11. 21:05 |
Lille OSC | 0–3 | VfL Wolfsburg |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | Vieirinha 45+1' Rodríguez 65' 89' (11-esből) |
2014. december 11. 21:05 |
Everton | 0–1 | FK Krasznodar |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | Laborde 30' |
Játékvezető: Kovács István (román) |
I csoport
|
|
2014. szeptember 18. 21:05 |
Young Boys | 5–0 | Slovan Bratislava |
---|---|---|
Lecjaks 5' Steffen 29' Nuzzolo 63' Nikçi 80' Hoarau 90+2' | (2–0) Jegyzőkönyv |
2014. szeptember 18. 21:05 |
SSC Napoli | 3–1 | Sparta Praha |
---|---|---|
Higuaín 22' (11-esből) Mertens 51' 81' | (1–1) Jegyzőkönyv | Hušbauer 14' |
2014. október 2. 19:00 |
Sparta Praha | 3–1 | Young Boys |
---|---|---|
Vácha 27' Lafata 28' 85' | (2–0) Jegyzőkönyv | Hoarau 52' |
2014. október 23. 19:00 |
Slovan Bratislava | 0–3 | Sparta Praha |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv | Lafata 56' Konaté 61' Krejčí 81' |
A Slovan Bratislava–Sparta Praha mérkőzés a 42. percben szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, 40 perccel később folytatták.[2]
2014. november 6. 21:05 |
Sparta Praha | 4–0 | Slovan Bratislava |
---|---|---|
Lafata 29' 83' Krejčí 32' Nhamoinesu 74' | (2–0) Jegyzőkönyv |
2014. november 27. 19:00 |
Slovan Bratislava | 1–3 | Young Boys |
---|---|---|
Soumah 11' | (1–2) Jegyzőkönyv | Hoarau 9' (11-esből) Kubo 18' 63' |
2014. december 11. 21:05 |
Young Boys | 2–0 | Sparta Praha |
---|---|---|
Hoarau 75' (11-esből) Steffen 90+4' | (0–0) Jegyzőkönyv |
2014. december 11. 21:05 |
SSC Napoli | 3–0 | Slovan Bratislava |
---|---|---|
Mertens 6' Hamšík 16' Zapata 75' | (2–0) Jegyzőkönyv |
J csoport
|
|
2014. szeptember 18. 21:05 |
Steaua București | 6–0 | Aalborg BK |
---|---|---|
Sânmărtean 51' Rusescu 58' (11-esből) 73' Keserü 61' 65' 72' | (0–0) Jegyzőkönyv |
2014. szeptember 18. 21:05 |
Rio Ave | 0–3 | Dinamo Kijiv |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv | Yarmolenko 20' Belhanda 25' Kravets 70' |
Estádio dos Arcos, Vila do Conde Játékvezető: Stefan Johannesson (svéd) |
2014. október 2. 19:00 |
Dinamo Kijiv | 3–1 | Steaua București |
---|---|---|
Yarmolenko 40' Kravets 66' Teodorczyk 90+1' | (1–0) Jegyzőkönyv | Rusescu 89' |
2014. november 6. 21:05 |
Rio Ave | 2–2 | Steaua București |
---|---|---|
Diego Lopes 35' 77' (11-esből) | (1–0) Jegyzőkönyv | Keșerü 61' Filip 90+4' |
2014. december 11. 21:05 |
Rio Ave | 2–0 | Aalborg BK |
---|---|---|
Del Valle 59' 79' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Estádio dos Arcos, Vila do Conde Játékvezető: Sébastien Delferiere (belga) |
K csoport
|
|
2014. szeptember 18. 21:05 |
PAÓK | 6–1 | Dinama Minszk |
---|---|---|
Nikolić 4' (öngól) Athanasiadis 11' 17' 28' Papadopoulos 50' Tzandaris 90' | (4–0) Jegyzőkönyv | Nikolić 80' |
2014. szeptember 18. 21:05 |
Fiorentina | 3–0 | En Avant de Guingamp |
---|---|---|
Vargas 34' Cuadrado 67' Bernardeschi 88' | (1–0) Jegyzőkönyv |
2014. október 2. 19:00 |
Dinama Minszk | 0–3 | Fiorentina |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | Aquilani 33' Iličić 62' Bernardeschi 67' |
2014. november 6. 21:05 |
En Avant de Guingamp | 2–0 | Dinama Minszk |
---|---|---|
Beauvue 44' Mandanne 86' | (1–0) Jegyzőkönyv |
2014. november 27. 19:00 |
En Avant de Guingamp | 1–2 | Fiorentina |
---|---|---|
Beauvue 45' (11-esből) | (1–2) Jegyzőkönyv | Marin 6' Babacar 13' |
2014. december 11. 21:05 |
PAÓK | 1–2 | En Avant de Guingamp |
---|---|---|
Athanasiadis 22' (11-esből) | (1–1) Jegyzőkönyv | Beauvue 7' 83' |
2014. december 11. 21:05 |
Fiorentina | 1–2 | Dinama Minszk |
---|---|---|
Marin 88' | (0–1) Jegyzőkönyv | Kantsavy 39' Nikolić 55' |
L csoport
|
|
2014. szeptember 18. 21:05 |
Metaliszt Harkiv | 1–2 | Trabzonspor |
---|---|---|
Homenyuk 61' | (0–1) Jegyzőkönyv | Constant 25' Papadopoulos 90+5' |
2014. október 2. 19:00 |
KSC Lokeren | 1–0 | Metaliszt Harkiv |
---|---|---|
De Pauw 74' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Daknamstadion, Lokeren Játékvezető: Stephan Studer (svájci) |
2014. november 6. 21:05 |
Legia Warszawa | 2–1 | Metaliszt Harkiv |
---|---|---|
Saganowski 29' Duda 84' | (1–1) Jegyzőkönyv | Kobin 22' |
2014. november 27. 19:00 |
Trabzonspor | 3–1 | Metaliszt Harkiv |
---|---|---|
Belkalem 36' Ekici 86' Horyainov 90+5' (öngól) | (1–0) Jegyzőkönyv | Homenyuk 68' |
Hüseyin Avni Aker Stadion, Trabzon Játékvezető: Mattias Gestranius (finn) |
2014. november 27. 19:00 |
KSC Lokeren | 1–0 | Legia Warszawa |
---|---|---|
Vanaken 7' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Daknamstadion, Lokeren Játékvezető: Michael Koukoulakis (görög) |
Jegyzetek
Források
- UEFA Country Ranking 2013. kassiesa.home.xs4all.nl. [2015. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 30.)
- Access list 2014/2015 UEFA European Cup Football. Bert Kassies. [2014. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 30.)
- Qualification 2014/2015. Bert Kassies. [2015. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 30.)
- UEFA European Football Calendar 2014/2015. Bert Kassies. [2014. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 30.)
Kapcsolódó szócikkek
- 2014–2015-ös Európa-liga (selejtezők)
- 2014–2015-ös Európa-liga (egyenes kieséses szakasz)
- Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap