2021–2022-es UEFA-futsal-bajnokok ligája
2021–2022-es UEFA futsal bajnokok ligája | |||
Adatok | |||
Dátum | 2021. augusztus 20. – 2022. május 1. | ||
Csapatok | 4 (1 szövetségből) (selejtezőben indult: 55) | ||
Honlap | UEFA.com | ||
Címvédő | Sporting CP | ||
|
A 2021–2022-es UEFA Futsal Bajnokok Ligája (korábban UEFA Futsalkupa) az európai klubfutsal versenyének 36., az UEFA által szervezett 21. kiírása.
A besorolás rendszere
A rangsor szerinti legerősebb három nemzet – Spanyolország, Oroszország és Kazahsztán – két csapatot indíthat, valamint Portugália, mivel a Sporting CP nyerte a legutóbbi Bajnokok ligáját. Ez a 8 csapat a legmagasabb együtthatójú 23 vagy 24 csapat közé tartozik és közvetlenül a Elit körből indul. A többi csapat a selejtezőtől indul. Az első fordulóban,a fő fordulóban valamint az elitkörben mindegyik csoportban körmérkőzéseket játszanak az előre kiválasztott házigazdáknál. A Final 4-ban a négy kvalifikált csapat kieséses formátumban játszanak (elődöntők, harmadik helyezett és döntő) egymással, akár az UEFA által a kvalifikált csapat valamelyikéből kiválasztott házigazdánál vagy semleges helyszínen.
Az alábbi táblázatban látható a lebonyolítási rendszer:
A szakaszban bekapcsolódó csapatok | Az előző forduló továbbjutói | ||
---|---|---|---|
Első forduló (32 csapat) |
| ||
Fő forduló | A csoport (16 csapat) |
| |
B csoport (16 csapat) |
|
| |
Elitkör (16 csapat) |
| ||
Final 4 (4 csapat) |
|
Csapatok
|
|
Formátum és időpontok
Forduló | Sorsolás | Dátum |
---|---|---|
Első forduló | 2021. július 7. | 2021. augusztus 20–25. |
Fő forduló | 2021. október 26–31. | |
Elitkör | 2021. november 3. | 2021. november 23–28. |
Final 4 | később | 2021. április 28–május 1. |
Sorrend meghatározása
A csoportok sorrendjét a következők szerint állapították meg (versenyszabályzat 32.5)
- több szerzett pont az összes mérkőzésen (egy győzelem 3 pont, egy döntetlen 1 pont, egy vereség 0 pont),
- jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
- több lőtt gól az azonosan álló csapatok között
Ha két vagy több csapat a fenti három kritérium alapján is azonos eredménnyel áll, akkor a következők szerint kell meghatározni a sorrendet:
- jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen,
- több lőtt gól az összes mérkőzésen.
- több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken,
- Büntető rúgások, ha csak két csapatnak van azonos számú pontja, és a csoport utolsó fordulójában találkoztak, valamint az összes fenti kritérium alkalmazása után össze is megegyeznek a mutatóik. (nem használható, ha több mint két csapat áll azonos pontszámmal);
- fair play pontszám (-1 pont egy sárga lapért, -3 pont két sárga lapot követő piros lapért, -4 pont egy azonnali piros lapért, -5 pont egy sárga lap és egy azonnali piros lapért);
- UEFA club coefficiens alapján;
- sorsolás
Első forduló
A csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Luxol St Andrews | 3 | 3 | 0 | 0 | 18 | 0 | +18 | 9 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Proekt (H) | 3 | 2 | 0 | 1 | 14 | 6 | +8 | 6 | Lehetséges továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Cefn Druids | 3 | 1 | 0 | 2 | 6 | 15 | −9 | 3 | |
4. | Ashdod Dolphins | 3 | 0 | 0 | 3 | 2 | 19 | −17 | 0 |
2021.08.21. |
Luxol St Andrews | 5-0 | Cefn Druids FC |
---|---|---|
(4-0) Jegyzőkönyv |
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija Játékvezető: Filipe Gonçalo Santos Duarte (portugál) |
2021.08.21. |
Ashdod Dolphins | 0-6 | KMF Proekt |
---|---|---|
(0-3) Jegyzőkönyv |
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija Játékvezető: Alem Bajrovic (bosnyák) |
2021.08.22. |
Ashdod Dolphins | 0-8 | Luxol St Andrews |
---|---|---|
(0-6) Jegyzőkönyv |
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija Játékvezető: Damian Grabowski (lengyel) |
2021.08.22. |
KMF Proekt | 8-1 | Cefn Druids FC |
---|---|---|
(4-1) Jegyzőkönyv |
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija Játékvezető: Telmen Undrakh (norvég) |
2021.08.24. |
KMF Proekt | 0-4 | Luxol St Andrews |
---|---|---|
(0-3) Jegyzőkönyv |
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija Játékvezető: Damian Grabowski (lengyel) |
2021.08.24. |
Cefn Druids FC | 5-2 | Ashdod Dolphins |
---|---|---|
(2-1) Jegyzőkönyv |
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija Játékvezető: Alem Bajrovic (bosnyák) |
B csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Dinamo Plus | 3 | 3 | 0 | 0 | 10 | 6 | +4 | 9 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Futsal Minerva (H) | 3 | 2 | 0 | 1 | 25 | 6 | +19 | 6 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Varna City | 3 | 1 | 0 | 2 | 4 | 7 | −3 | 3 | |
4. | Fiorentino | 3 | 0 | 0 | 3 | 4 | 24 | −20 | 0 |
(H) ?.
2021.08.22. |
Dinamo Plus | 3-2 | Fiorentino |
---|---|---|
(3-1) Jegyzőkönyv |
Sporthalle Weissenstein, Bern Játékvezető: Giulio Colombin (olasz) |
2021.08.22. |
Varna City | 0-4 | Futsal Minerva |
---|---|---|
(0-2) Jegyzőkönyv |
Sporthalle Weissenstein, Bern Játékvezető: Ingo Heemsoth (német) |
2021.08.23. |
Varna City | 0-2 | Dinamo Plus |
---|---|---|
(0-0) Jegyzőkönyv |
Sporthalle Weissenstein, Bern Játékvezető: Denys Kutsyi (ukrán) |
2021.08.23. |
Futsal Minerva | 17-1 | Fiorentino |
---|---|---|
(7-0) Jegyzőkönyv |
Sporthalle Weissenstein, Bern Játékvezető: George Jansizian (svéd) |
2021.08.25. |
Fiorentino | 1-4 | Varna City |
---|---|---|
(0-3) Jegyzőkönyv |
Sporthalle Weissenstein, Bern Játékvezető: Denys Kutsyi (ukrán) |
2021.08.25. |
Futsal Minerva | 4-5 | Dinamo Plus |
---|---|---|
(1-2) Jegyzőkönyv |
Sporthalle Weissenstein, Bern Játékvezető: Giulio Colombin (olasz) |
C csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Haladás VSE | 3 | 3 | 0 | 0 | 12 | 6 | +6 | 9 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Differdange 03 | 3 | 1 | 0 | 2 | 9 | 10 | −1 | 3 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Tirana (H) | 3 | 1 | 0 | 2 | 8 | 9 | −1 | 3 | |
4. | Utleira | 3 | 1 | 0 | 2 | 7 | 11 | −4 | 3 |
(H) ?.
2021.08.21. |
Haladás | 5-1 | Utleire |
---|---|---|
(2-1) Jegyzőkönyv |
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana Játékvezető: Hikmat Qafarli (azeri) |
2021.08.21. |
Differdange 03 | 2-4 | Tirana |
---|---|---|
(0-0) Jegyzőkönyv |
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana Játékvezető: Gordon Mccabe (skót) |
2021.08.22. |
Differdange 03 | 3-4 | Haladás |
---|---|---|
(1-1) Jegyzőkönyv |
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana Játékvezető: Stephen Vella (máltai) |
2021.08.22. |
Tirana | 2-4 | Utleire |
---|---|---|
(0-1) Jegyzőkönyv |
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana Játékvezető: Raafat Al Hamola (izraeli) |
2021.08.24. |
Utleire | 2-4 | Differdange 03 |
---|---|---|
(1-1) Jegyzőkönyv |
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana Játékvezető: Hikmat Qafarli (azeri) |
2021.08.24. |
Tirana | 2-3 | Haladás |
---|---|---|
(1-2) Jegyzőkönyv |
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana Játékvezető: Gordon Mccabe (skót) |
D csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Hammarby IF | 3 | 2 | 0 | 1 | 16 | 9 | +7 | 6 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Gentofte | 3 | 2 | 0 | 1 | 12 | 11 | +1 | 6 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Viimsi (H) | 3 | 2 | 0 | 1 | 16 | 7 | +9 | 6 | |
4. | Sparta Belfast | 3 | 0 | 0 | 3 | 5 | 22 | −17 | 0 |
2021.08.21. |
Gentofte | 3-2 | Sparta Belfast |
---|---|---|
(2-1) Jegyzőkönyv |
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme Játékvezető: Ruben António Cardoso Santos (portugál) |
2021.08.21. |
Hammarby IF | 3-1 | Viimsi |
---|---|---|
(3-1) Jegyzőkönyv |
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme Játékvezető: Michael Christofides (ciprusi) |
2021.08.22. |
Hammarby IF | 5-6 | Gentofte |
---|---|---|
(2-2) Jegyzőkönyv |
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme Játékvezető: Joern Te Kloeze (holland) |
2021.08.22. |
Viimsi | 11-1 | Sparta Belfast |
---|---|---|
(7-1) Jegyzőkönyv |
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme Játékvezető: Bogdan Hanceariuc (romániai) |
2021.08.24. |
Sparta Belfast | 2-8 | Hammarby IF |
---|---|---|
(0-4) Jegyzőkönyv |
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme Játékvezető: Bogdan Hanceariuc (romániai) |
2021.08.24. |
Viimsi | 4-3 | Gentofte |
---|---|---|
(1-3) Jegyzőkönyv |
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme Játékvezető: Ruben António Cardoso Santos (portugál) |
E csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | FON | 3 | 3 | 0 | 0 | 10 | 2 | +8 | 9 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Titograd (H) | 3 | 2 | 0 | 1 | 6 | 3 | +3 | 6 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Blue Magic | 3 | 1 | 0 | 2 | 6 | 9 | −3 | 3 | |
4. | CIU | 3 | 0 | 0 | 3 | 2 | 10 | −8 | 0 |
2021.08.21. |
FON | 4-1 | Blue Magic |
---|---|---|
(3-0) Jegyzőkönyv |
Moraca Hall, Podgorica Játékvezető: Yiangos Yiangou (ciprusi) |
2021.08.22. |
Titograd | 3-0 | Blue Magic |
---|---|---|
(1-0) Jegyzőkönyv |
Moraca Hall, Podgorica Játékvezető: Done Ristovski (észak-macedóni) |
2021.08.24. |
Blue Magic | 5-2 | CIU |
---|---|---|
(2-2) Jegyzőkönyv |
Moraca Hall, Podgorica Játékvezető: Yiangos Yiangou (ciprusi) |
2021.08.24. |
Titograd | 1-3 | FON |
---|---|---|
(0-3) Jegyzőkönyv |
Moraca Hall, Podgorica Játékvezető: Done Ristovski (észak-macedóni) |
F csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kampuksen Dynamo | 3 | 2 | 1 | 0 | 23 | 7 | +16 | 7 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Araz Naxçivan | 3 | 2 | 1 | 0 | 21 | 10 | +11 | 7 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Raba (H) | 3 | 1 | 0 | 2 | 12 | 16 | −4 | 3 | |
4. | Europa | 3 | 0 | 0 | 3 | 8 | 31 | −23 | 0 |
2021.08.21. |
Araz Naxçivan | 9-2 | Europa |
---|---|---|
(4-0) Jegyzőkönyv |
Salaspils sporta nams, Salaspils Játékvezető: Dario Pezzuto (olasz) |
2021.08.21. |
Kampuksen Dynamo | 5-0 | Raba |
---|---|---|
(3-0) Jegyzőkönyv |
Salaspils sporta nams, Salaspils Játékvezető: Daniele D'adamo (san marinói) |
2021.08.22. |
Kampuksen Dynamo | 4-4 | Araz Naxçivan |
---|---|---|
(2-3) Jegyzőkönyv |
Salaspils sporta nams, Salaspils Játékvezető: Drazen Vukcevic (montenegrói) |
2021.08.22. |
Raba | 8-3 | Europa |
---|---|---|
(2-0) Jegyzőkönyv |
Salaspils sporta nams, Salaspils Játékvezető: Panagiotis Ntalas (görög) |
2021.08.24. |
Europa | 3-14 | Kampuksen Dynamo |
---|---|---|
(3-8) Jegyzőkönyv |
Salaspils sporta nams, Salaspils Játékvezető: Daniele D'adamo (san-marinói) |
2021.08.22. |
Raba | 4-8 | Araz Naxçivan |
---|---|---|
(2-2) Jegyzőkönyv |
Salaspils sporta nams, Salaspils Játékvezető: Dario Pezzuto (olasz) |
G csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Diamant Linz | 3 | 2 | 1 | 0 | 22 | 10 | +12 | 7 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | Doukas (H) | 3 | 2 | 1 | 0 | 13 | 6 | +7 | 7 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Encamp | 3 | 1 | 0 | 2 | 2 | 16 | −14 | 3 | |
4. | APOEL Futsal | 3 | 0 | 0 | 3 | 9 | 14 | −5 | 0 |
2021.08.21. |
APOEL Futsal | 1-2 | Encamp |
---|---|---|
(1-1) Jegyzőkönyv |
Dais Sports Hall, Athén Játékvezető: Javier Moreno Reina (spanyol) |
2021.08.21. |
Diamant Linz | 4-4 | Doukas |
---|---|---|
(2-1) Jegyzőkönyv |
Dais Sports Hall, Athén Játékvezető: Nebojsa Panic (szerbiai) |
2021.08.22. |
Doukas | 4-0 | Encamp |
---|---|---|
(1-0) Jegyzőkönyv |
Dais Sports Hall, Athén Játékvezető: Jagnar Jakobson (észt) |
2021.08.22. |
Diamant Linz | 7-6 | APOEL Futsal |
---|---|---|
(2-3) Jegyzőkönyv |
Dais Sports Hall, Athén Játékvezető: Filip Nesnera (cseh) |
2021.08.24. |
Encamp | 0-11 | Diamant Linz |
---|---|---|
(0-4) Jegyzőkönyv |
Dais Sports Hall, Athén Játékvezető: Javier Moreno Reina (spanyol) |
2021.08.24. |
Doukas | 5-2 | APOEL Futsal |
---|---|---|
(2-0) Jegyzőkönyv |
Dais Sports Hall, Athén Játékvezető: Filip Nesnera (cseh) |
H csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Liqeni | 3 | 3 | 0 | 0 | 15 | 8 | +7 | 9 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | TSV Weilimdorf (H) | 3 | 2 | 0 | 1 | 19 | 11 | +8 | 6 | Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor) |
3. | Helvécia | 3 | 1 | 0 | 2 | 20 | 19 | +1 | 3 | |
4. | Tavşançalı | 3 | 0 | 0 | 3 | 4 | 20 | −16 | 0 |
2021.08.21. |
Liqeni | 5-0 | Tavşançalı |
---|---|---|
(5-0) Jegyzőkönyv |
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen Játékvezető: Pablo Delgado Sastre (spanyol) |
2021.08.21. |
Helvécia | 7-9 | TSV Weilimdorf |
---|---|---|
(4-3) Jegyzőkönyv |
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen Játékvezető: Kaloyan Kirilov (bolgár) |
2021.08.22. |
Helvécia | 6-7 | Liqeni |
---|---|---|
(0-2) Jegyzőkönyv |
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen Játékvezető: Marco Rothenfluh (svájci) |
2021.08.22. |
TSV Weilimdorf | 8-1 | Tavşançalı |
---|---|---|
(2-0) Jegyzőkönyv |
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen Játékvezető: Michael Lima De Sousa (luxemburgi) |
2021.08.24. |
Tavşançalı | 3-7 | Helvécia |
---|---|---|
(0-3) Jegyzőkönyv |
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen Játékvezető: Michael Lima De Sousa (luxemburgi) |
2021.08.24. |
TSV Weilimdorf | 2-3 | Liqeni |
---|---|---|
(1-1) Jegyzőkönyv |
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen Játékvezető: Pablo Delgado Sastre (spanyol) |
2. helyezettek rangsora
Hely. | Cs | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | F | Araz Naxçivan | 3 | 2 | 1 | 0 | 21 | 10 | +11 | 7 | Továbbjut a Fő fordulóba |
2. | G | Doukas | 3 | 2 | 1 | 0 | 13 | 6 | +7 | 7 | |
3. | B | Futsal Minerva | 3 | 2 | 0 | 1 | 25 | 6 | +19 | 6 | |
4. | H | TSV Weilimdorf | 3 | 2 | 0 | 1 | 19 | 11 | +8 | 6 | |
5. | A | Proekt | 3 | 2 | 0 | 1 | 14 | 6 | +8 | 6 | |
6. | E | Titograd | 3 | 2 | 0 | 1 | 6 | 3 | +3 | 6 | |
7. | D | Gentofte | 3 | 2 | 0 | 1 | 12 | 11 | +1 | 6 | |
8. | C | Differdange 03 | 3 | 1 | 0 | 2 | 9 | 10 | −1 | 3 |
Sorrend szabályai: Tiebreakers
Fő forduló
A fő fordulót 2021. október 26. és 31. között játsszák. A csoportok sorsolása 2021. augusztus 30-án történik.
Összesen 32 csapat játszik a fő fordulóban. Két ágra oszlik:
- A csoport (16 csapat): a címvédő, valamint az 1-11. és a 16-19. helyen rangsorolt csapatok
- B csoport (16 teams): a 12–15., a 20-22. helyen rangsorolt csapatok és a 9 továbbjutó együttes az első fordulóból.
A csapatokat 2021-es UEFA futsal klub-együtthatók alapján négy kiemelési helyre osztják fel.
1-es kalap | 2-es kalap | 3-as kalap | 4-es kalap |
---|---|---|---|
|
|
|
|
1-es kalap | 2-es kalap | 3-as kalap | 4-es kalap |
---|---|---|---|
|
|
|
|