A Tan Kapuja Buddhista Egyház

A Tan Kapuja Buddhista Egyház

Vallásbuddhizmus
EredetGautama Sziddhártha
Lelkészi vezetőMireisz László
Tagság30 000
Nyelvmagyar, páli, szanszkrit, tibeti, kínai, japán
Alapítva1991. május 27.
Státusz kezdete1991
Ország Magyarország
SzékhelyBudapest
Technikai szám0255

A Tan Kapuja Buddhista Egyház a magyarországi buddhizmus egyik hivatalos egyházi szervezete, amely képviseli a buddhizmus különböző ágait és a különféle buddhista hagyományokat (théraváda, mahájána és vadzsrajána) 1991 óta. Hátteret biztosít több hazai kisebb közösség működéséhez, valamint hozzá kapcsolódik több hazai buddhista oktatási intézmény is: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium.

Saját elvonulási központjai vannak Uszón, Mánfán és Bajnán. Az egyházi szervezet önerőből és más könyvkiadókkal együttműködve számos könyv, folyóirat, magazin és tájékoztató megjelentetéséhez járult hozzá.[1]

Története

A Tan Kapuja Buddhista Egyházat 1991. május 27-én alapította 108 tag a Török Pál utcai Művelődési Házban egy szertartás keretében. Az öt alapító közösség (az Átama – A Nyugati Tanítvány Nemes Tantrikus Köre, a Kvanum Zen Iskola, a Magyarországi Nyingmapa Közösség, a Mennyei Trón Öt Elem Rend és a TeKi KaGyü) megalakította az egyház legfelsőbb döntéshozó szervét, az egyházi tanácsot. Még ebben az évben bejegyzésre került hivatalosan is az egyház, és benyújtásra került a főiskola megalapításáról szóló iratokat is. Az egyház tulajdonába került az Úszó-patak partján található, ún. Uszó tanya. Ezzel egy időben összeállításra került a Szervezeti és Működési Szabályzat és a leendő iskola tanárait is meghívták és a főiskolai tananyagot összeállították. Ősszel a Magyar Közlönyben is megjelent A Tan Kapuja Buddhista Főiskola nyilvántartásba vétele. Október 3-án megkezdődött a tanítás a Keleti Károly utca 13-ban, a Független Jogász Fórum helyiségében.

1993-ban a Mokusho Zen Ház buddhista közösség is csatlakozott az egyházhoz. Myoken mester (Yvon Bec) az egyházi tanács tagja lett. Ezévben az szervezet megkapta a jelenlegi, Börzsöny utcai épületet - egy egykori IKV-ingatlant. Elkezdődtek a felújítási munkálatok, amelyek egészen 1994 nyaráig tartottak. A következő évben tizenegy végzős diáknak adták át az első végzős évfolyam diplomáit. 1998-ban, halála előtt egy évvel előadást tartott a Főiskolán dr. Hetényi Ernő, aki ezzel elhelyezte a pecsétet a főiskolai oktatáson. Hetényi egy nagyméretű Maitréja-szobrot adományozott az egyháznak azzal a céllal, hogy ápolják a Maitréja-kultuszt. Ez lett az intézmény egyik legfontosabb ünnepe, amelyet Maitréja-ünnepség néven minden évben a téli napfordulókor tartanak meg.

A 2000-es évek elején hivatalosan is elindult a főiskolán az esti/hétvégi képzés, a magyarországi nyingmapa közösség Ligmincha Magyarországra változtatta a nevét. Ekkor készült el a Börzsöny utcai épület felújítása, az udvar szertartásteremmé, templommá való átépítése, és a szertartásterem tetején elhelyezésre került a sztúpacsúcs, amelyet Namkhai Norbu Rinpocse avatott fel. Fontos lépésként az intézmény megalapította a Kis Tigris Gimnáziumot és Szakiskolát Alsószentmártonban. Később eből lett A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium. 2004-ben a buddhista Vipasszaná Társaság is csatlakozik az egyházhoz, két évvel később pedig megalakult a Dhammadípa – A Tan Szigete Közösség, amely 2013-ban kapcsolódott az egyházhoz. 2005-ben az egyház megvásárolt egy ingatlanegyüttest Mánfán, hogy később elvonulási központot hozzon létre.

Történések sorozatával indultak a 2010-es évek is. Az Egyház adományként megkapta az elvonulási központnak és kolostornak szánt bajnai ingatlant. Több buddhista közösség, többek közt A Tan Kapuja összefogásával és támogatásával ismét hazánkba látogatott Őszentsége, a 14. Dalai Láma. A következő évben a főiskola együttműködési megállapodást írt alá a legnagyobb thaiföldi buddhista egyetemmel (Mahácsulalongkornrádzsavidjalája Egyetem). 2014-ben a Magyarországi Dzogcsen Közösség is csatlakozik az egyházhoz, és szeptember 22-én reggel 6 órakor megkezdte adását a Buddha FM, a magyarországi buddhizmus internetes rádiója.

2016-ban nyitotta meg kapuit a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotótér (MEKA), egy évvel később pedig A Jungdrung Ten Gye Dü De Magyarországi Bönpo Közösség is csatlakozott az egyházhoz.[2]

Szabályai

Az egyház hitbéli alapelvei a buddhizmus alaptanításaival összhangban a mahájána tantételeire vezethetők vissza. Az egyház tagjainak feladata a történelmi Buddha dharma alapelveinek gyakorlati megvalósítása és hiteles közvetítése, a törekvők közössége, a szangha fenntartása és erősítése. Az egyház tagjai a buddhista tanítást kétféle – egymást nem kizáró – úton közelítik meg:

  • A hagyományos mesterek által alapított iskolák a tan átadását a Buddháig vezetik vissza mester-tanítvány láncolaton keresztül, elméletben a szent iratokra, gyakorlatban a mester útmutatásaira támaszkodva.
  • A nem hagyományos iskolák szellemi vezérelvüknek a felébredést és a Tant tekintik, és közvetlenül eme alapelvekből valósítják meg a megvilágosodást.

Az egyház tagjai a Tan szellemi megtapasztalására törekszenek. Ezt az egyház az azonos hitelvek követésén és a közös vallásgyakorlaton túl nem köti semmilyen kizárólagos formához. Az egyház által képviselt út a világban megjelenő megvilágosodott lény (bódhiszattva) útja, ennek megfelelően a megvalósítás középpontjában a bódhiszattva tíz tökéletességének elérése áll, amelyek az alábbiak:

  1. Az örömteli adakozás tökéletessége.
  2. A makulátlan erkölcs tökéletessége.
  3. A fényt hozó türelem tökéletessége.
  4. A sugárzó tetterő tökéletessége.
  5. A rendíthetetlen elmélyedés tökéletessége.
  6. A legfőbb bölcsesség tökéletessége.
  7. A messzire ható jártasság tökéletessége.
  8. A rendületlen odaadás tökéletessége.
  9. A jól uralt erő tökéletessége.
  10. A Tan átadásának tökéletessége.

E tíz tökéletesség megvalósítása – valamint hagyományos iskolák esetén felhatalmazott tanító jóváhagyása – révén válhat az egyház tagja a Tan (dharma) tanítójává, a mahájána buddhista tanítás és szemlélet felmutatójává, képviselőjévé. Az egyház nem végez térítő tevékenységet. E vallás képviselői a feléjük fordulók, magasabb emberi értékekre törekvők számára részvéttel és jóakarattal teli életmódjukkal, megismerésre és bölcsességre épülő tanításaikkal teszik hozzáférhetővé Sákjamuni Buddha tanait.

Az Egyház mind a théraváda, mind a mahájána Hármas Kosarát szent iratának tekinti.[3]

Hittan és erkölcstan oktatás

A Tan Kapuja Buddhista Egyházhoz kapcsolódó Tejút Pedagógiai Központ közreműködésével az egyház 2013 óta végez iskolai hittan és erkölcstan oktatást. 2002-ben kezdődtek a gyerekfoglalkozások és gyerektáborok. A 2018-ban kezdődő tanévben országszerte már 67 iskolában, 211 hittancsoportban, 590 diák vett részt buddhista hittanoktatásában 27 oktató közreműködésével.[1]

Internetes rádió

Az egyház tagjai 2014-ben létrehozták a Buddha FM internetes rádiót, amely annak ellenére, hogy elsősorban A Tan Kapuja Buddhista Egyházhoz kötődik, törekszik arra, hogy a rádió működésében minden hazai buddhista közösség részt vegyen, hogy hitelesen tudja képviselni a buddhizmus tanítását. A közösségek előtt teljes mértékben nyitott internetes rádió nem sugároz reklámokat.[4]

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. a b A Tan Kapuja Buddhista Egyház. ado1szazalek.com. (Hozzáférés: 2023. augusztus 3.)
  2. Történet | A Tan Kapuja Buddhista Egyház (magyar nyelven). www.tkbe.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 21.)
  3. A Tan Kapuja Buddhista Egyház | A Tan Kapuja Buddhista Egyház (magyar nyelven). www.tkbe.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 21.)
  4. Buddha FM - A Buddha FM szándéknyilatkozata. tkbf.hu. (Hozzáférés: 2023. augusztus 3.)

Külső hivatkozások

Intézmények

  • A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
  • A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium
  • A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szakkönyvtára
  • Tejút Buddhista Pedagógia Központ – iskolai buddhista hittan és erkölcstan oktatás
  • Buddha FM

Közösségek

  • A Nyugati Tanítvány Nemes Tantrikus Köre – Árja Tantra Mandala
  • A Tan Kapuja Zen Közösség
  • A Tan Szigete Közösség – Dhammadípaszangha
  • Jungdrung Ten Gye Dü De Magyarországi Bönpo Közösség
  • Ligmincha Magyarország Bön Buddhista Közösség
  • Magyarországi Dzogcsen Közösség
  • Mennyei Trón Öt Elem Rend (Tien Tai Wu Hsing)
  • Mokusho Zen Ház
  • Moralitás, Koncentráció, Bölcsesség – Buddhista Vipassana Alapítvány
  • TeKi KaGyü

A Tan Kapuja oktatási, kulturális és elvonulási központjai

  • Bajna Oktatási, kulturális és Elvonulási központ
  • Mánfa Oktatási, kulturális és Elvonulási központ
  • Uszói Oktatási, kulturális és Elvonulási központ

További információk

  • A Tan Kapuja Buddhista Egyház hivatalos honlapja
  • A Tan Kapuja Buddhista Egyház 25 éve című könyv digitális verziója (Kiadó: A Tan Kapuja, 2016)
  • TanKapu 30; szerk. Rába Géza; A Tan Kapuja Buddhista Egyház–A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Bp., 2021
Sablon:Buddhizmus Magyarországon
  • m
  • v
  • sz
      Buddhizmus Magyarországon      
Buddhista egyházak
Sztúpák
A Magyar Bodhiszattva sztúpája (Budapest) · Maitréja sztúpa (Budapest) · A Nyugati Tanítvány Sztúpa (Uszó) · Sákjamuni Buddha Sztúpa (Budakeszi) · Kőrösi sztúpa (Tar) · Béke sztúpa (Zalaszántó) · Megvilágosodás sztúpa (Becske) · Gyógyító Buddha sztúpa (Biri) · Tiszta Tudat Sztúpa (Budapest) · Láma Anagarika Govinda sztúpa (Budapest) · Megszabadulás sztúpa (Mánfa) ·
Elvonulási helyek
Neves tanítók
Kőrösi Csoma Sándor · Hetényi Ernő · Ferenczy Árpád · Trebitsch Ignác · Rács Géza · Horváth József · Farkas Pál · Mireisz László · Dobosy Antal · Pressing Lajos · Szathmári Botond · Tenigl-Takács László · Fórizs László · Laár András · Füzeskúti Ferenc (Láma Csöpel) · Derdák Tibor · Agócs Tamás · Cser Zoltán · Gerhard Ákos · Galambos Péter · Tarr Bence László
Közösségek,
szervezetek,
iskolák
Vipasszaná Magyarország
Dharmaling Buddhista Közösség · Kamala Buddhista Egyházközösség · Khyenkong Karma Tharjay Buddhista Egyházközösség · Magyarországi Nyingmapa Közösség · Mahá Maitrí Buddhista Közösség és Konzultációs Szolgálat · Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület · Mantra Magyarországi Buddhista Egyház · Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyházközösség · Szangye Menlai Gedün, A Gyógyító Buddha Közössége · Tibetet Segítő Társaság – Sambhala Tibet Központ ·
Egy Csepp Szanhga Magyarország · Kvan Um Zen Magyarország · Von Kvang Sza nemzetközi zen templom
Összefogó
Portál · Kategória