Avasi libegő

Ez a szócikk vagy szakasz tervezett vagy jövőbeli vasúti beruházással kapcsolatos információkat tartalmaz.
Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak.    
Legutóbbi módosítás: 2023. június 5.

Az Avasi Libegő egy tervezett libegő (korábbi tervek szerint siklóvasút) Miskolcon. A belvárosi Erzsébet teret vagy környékét kötné össze az Avas tetejével.[1][2]

Tervezése

A libegő, siklóvasút vagy fogaskerekű építésére többször is felmerültek tervek az elmúlt száz évben. Komolyabban először a 2000-es évek végén merült fel a projekt kivitelezése, a város Integrált Városfejlesztési Stratégia programján belül tervezték a megvalósítását, mivel a Közlekedési Operatív Program keretében uniós támogatás igényelhető rá.[2] 2010-ben a siklóvasút építése mellett döntöttek, három másik javaslat ellenében – mellette még a nagykabinos kötélpálya, a gumikerekes nyeregvasút és a villamos (vontatott szakasszal) merült fel.[3]

A belvárosi végállomás helyére többféle elképzelés van: kezdetben a Papszer u. 2. alatti ingatlan területére tervezték, a legújabb tervek már a Városház térrel számolnak. A közbülső állomást a Latabár sorra, az avasi végállomást pedig az Avas kilátó buszvégállomáshoz építenék. Ez jelenleg a kilátótól nyugatra található, de egyes tervek szerint átkerülne a kilátó közelébe. Így a sikló nemcsak idegenforgalmi szempontból játszana szerepet, hanem – mint legrövidebb út a negyvenezres lakosságú lakótelep és a belváros közt – a tömegközlekedésbe is bekapcsolódna.

A 2010-es évek elején tervezett sikló vonalhossza 272 méter lenne 53 méter szintkülönbségen, a jármű 50 fő befogadóképességű és 10 km/h sebességgel haladna.[1][2] 2023-ban, az Avas kilátó felújítása kapcsán egy sajtótájékoztatón jelentette be a városvezetés, hogy a sikló helyett libegő építésére pályáznak, 12 fős befogadóképességű kabinokkal.[4]

Az építkezés a tervek szerint teljes egészében Európai Uniós támogatásból valósulna meg.[1]

Kritikák

A kritikák között felmerült, hogy egyik megálló környéke sem vonz tömegeket, az alsó megálló környékéről a plázák megépültével eltolódott a városközpont keletebbre (ezen a városvezetés az ún. Főutca Pláza Projekt keretén belül kíván változtatni), a jelenleg az avasi városrész és a belváros közti közlekedést biztosító 35-ös busz pedig mindössze tíz perc alatt teszi meg a távot a két városrész közt (a sikló menetidejének két percébe nem számolták bele a végállomásáig eljutást és az átszállásokat).[2] Nem tisztázott a sikló szerepe sem, turistalátványosságként haszna az előbbiek miatt vitatott, tömegközlekedési eszközként viszont messze nem képes egy ekkora városrészt ellátni.[3]

Források

  1. a b c Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése – Tájékoztató KÖZOP pályázati lehetőségről „Miskolc városközpont – Avastető között kötöttpályás közösségi közlekedés létesítése” tárgyában Archiválva 2013. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (.doc állomány)
  2. a b c d Borsod Online – Sikló megy majd az Avasra?. [2010. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 3.)
  3. a b Cities blog – Siklóval az Avasra
  4. Átadták a munkaterületet, indul az Avasi kilátó felújítása (hu-HU nyelven). Minap.hu. (Hozzáférés: 2023. március 6.)
Sablon:Magyarország közlekedési hálózatai
  • m
  • v
  • sz
magyar Magyarország közlekedési hálózatai
Metró
Jelenlegi
Villamos
Jelenlegi
Megszűnt
Trolibusz
Jelenlegi
Városi sikló
Jelenlegi
Libegő
Jelenlegi
Tervezett
  • Avasi libegő
Egyéb
A zárójelben lévő városok ma már nem tartoznak Magyarországhoz.
Sablon:Miskolc tömegközlekedése
  • m
  • v
  • sz
Aktív
  • 1
  • 1A
  • 2
Autóbusz
Nappali
  • 1
  • 3
  • 3A
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 8A
  • 8B
  • 9
  • 11
  • 12
  • 14
  • 15
  • 15Y
  • 16
  • 19
  • 20
  • 20A
  • 21
  • 21G
  • 24
  • 28
  • 29
  • 29A
  • 30
  • 31
  • 32
  • 34
  • 35
  • 35G
  • 36
  • 39
  • 43
  • 44
  • 45
  • 53
  • 54
  • 68
  • 101B
  • 240
  • ARG
  • MIVÍZ
Éjszakai
  • 1G
  • 1VP
  • 12G
  • 14G
  • 20G
  • 32G
  • 34G
  • 900
  • 901
  • 914
  • 935
Vasútvonalak
Megszűnt
Villamos
  • 0
  • 2 (régi)
  • 3
  • 4
  • 75V
Autóbusz
Nappali
  • 1A
  • 1B
  • 1Bgy
  • 1D
  • 1gy
  • 1T
  • 2
  • 2A
  • 2N
  • 2V
  • 3B
  • 3N
  • 3T
  • 3V
  • 4A
  • 4B
  • 4C
  • 4N
  • 4T
  • 4V
  • 5A
  • 5V
  • 6V
  • 7A
  • 7N
  • 7V
  • 9Y
  • 10
  • 10A
  • 12gy
  • 14gy
  • 14H
  • 14Y
  • 15N
  • 16gy
  • 17
  • 18
  • 21A
  • 21B
  • 21T
  • 22G
  • 23
  • 24A
  • 24B
  • 31A
  • 31Y
  • 33
  • 33A
  • 35R
  • 37
  • 38
  • 38B
  • 44G
  • 55
  • 67
  • 69
  • 75
  • 90
  • 99
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 108
  • 115
  • 121
  • 125
  • 133
  • 280
  • 290
  • 430
  • A
  • ALDI 1
  • ALDI 2
  • Auchan
  • Auchan 1
  • Auchan 2
  • Avasi
  • B
  • Cora
  • F
  • ME
  • MK
  • P
  • Tesco Avas
  • ZS
Éjszakai
  • 1YÉ
  • 2YÉ
  • 15É
  • 35É
Időszakos
Villamos
Autóbusz
  • 22
  • Villamospótló
  • AM
  • BM
  • UM
  • AMP
  • RMP
  • MPV
  • RF
  • PER
  • Pereces I.
  • Pereces II.
  • ZOO
Kapcsolódó cikkek
  • Miskolc Miskolc-portál
  • Közlekedés Közlekedésportál