Belányi József
Belányi József | |
Élete | |
Született | 1979. augusztus 29. (45 éves) Bácsalmás |
Nemzetiség | magyar |
Szülei | Belányi József, Banász Margit |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | vers, slam poetry, forgatókönyv, mese |
Első műve | Jártam a Holdon (versek, 2015) |
Fontosabb művei | HOL vagyok (verses mese, 2023) |
Belányi József (Bácsalmás, 1979. augusztus 29. –) magyar reklámszövegíró, költő, slammer, VJ.
Élete
Általános iskolai tanulmányait Mélykúton végezte. 1993-ban a szegedi Gábor Dénes Szakközépiskola informatikai osztályában kezdte meg középiskolai tanulmányait, de fél év után átjelentkezett a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumba. 1997-ben ennek jogutódjában, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, reál tagozatos osztályban. A Budapesti Gazdasági Egyetemen szerzett közgazdász diplomát nemzetközi marketing szakirányon.
Mielőtt a reklámszakmában elhelyezkedett, egy színesfémkohászattal foglalkozó cégnél dolgozott bronzöntőként. 2002-ben a Sylva Reklámügynökség junior szövegírója lett. 2006 novemberében felvételt nyert a JWT Budapest reklámügynökség kreatív osztályára szövegíróként. 2008-ban az Euro RSCG Budapest szövegírója lett. Innen 2010-ben került előbb a Café Connection, majd a kirowski reklámügynökséghez senior copywriterként. Utolsó alkalmazotti időszakát a White Rabbit ügynökségnél töltötte, mielőtt 2012-ben megalapította két szövegírótársával a Belfegort.
Szabadidejében a Maximo Hungária SE öregfiúk labdarúgó-csapatának, a Magyar Íróválogatottnak és a Magyar Művészválogatottnak a kapusa, a RÁZENE Fúvószenekar tenorkürtöse, az Eclips3 Visuals VJ-je (O:cSi) és a magyarországi slam poetry mozgalom egyik képviselője (ÖcSi).
Költészete
Főiskolai tanulmányait követően Némaságom története címmel kezdett könyvet írni, de már korábban is készültek versei, novellái, dalszövegei, részt vett iskolai színdarabok megírásában. Első önálló verseskötete 2015-ben jelent meg Jártam a Holdon címmel a Colorcom Kiadónál. 2023. november 30-án verses mesekönyvvel jelentkzett HOL vagyok címmel.
A slam poetry világába 2012 novemberében csöppent bele, amikor első alkalommal állt közönség elé a Mika színpadán.
Művei
- Jártam a Holdon, verseskötet, Budapest, Colorcom Kiadó, 2015.
- HOL vagyok, Tündéri verskaland Brunszkó László illusztrációival, verses mesekönyv, Belfegor, 2023.
Források
- Kreatívosztály, ügynökség nélkül (RBL Marketing Blog)
- Belányi József Öcsi adatlapja (slampoetry.hu)
- Belányi József Öcsi interjú (est.hu)
- Belányi József Öcsi interjú (varoskomm.hu)
- Belányi József interjú (baon.hu)
További információk
- Jártam a Holdon (Moly.hu)
- HOL vagyok (Moly.hu)