Kövessy Róbert

Kövessy Róbert
Született1970. augusztus 21. (54 éves)
Győr
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiSzent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem
Juhász Gyula Tanárképző Főiskola
Rendezői pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Híres rendezéseiPesti lányok
Tevékenységdokumentumfilmek
Sablon • Wikidata • Segítség

Kövessy Róbert (Győr, 1970. augusztus 21. –) író, publicista, dokumentumfilm-rendező, musical- és forgatókönyvíró, televíziós szerkesztő, Bujtor-díjas filmrendező.

Életpályája

1988 és 1991 között rendszeresen publikált a Kisalföld, az Ifjúsági Magazin hasábjain. 1989-ben az Élet és Irodalom költészet napi különszámában szerepelt. 1988 és 1991 között a Palócföld és a Mozgó Világ közölte írásait. 1994-ben diplomázott a SZOTE főiskolai karán, majd elvégezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Média szakát. 2003 és 2006 között publicisztikákat jelentetett meg a magyar származású kanadai, volt BBC főszerkesztő, haditudósító: Tom Kennedy [4] által szerkesztett dunanovapress.hu (dnp.hu) online hírportálon, valamint a Magyar Hírlapban. Publicisztikái jelentek meg Eduardo Rózsa Flores mentorálásával. 2016-ban a Ludwig Múzeum legendás „Rock-tér-idő” kiállításán szerepelt, a Pol Pot megye punkjai c. filmjét a Ludwig filmklub az 5 zenés kultuszfilm közé választotta.[1][2]

2021-ben a Madách Musical Pályázat döntőjében bemutatott, Olgyay Gábor zeneszerző Hegyikristály című musical darabjába írt lírai, sok esetben társadalom kritikus, egyedi hangnemben és stílussal alkotott dalszövegeivel mutatkozott be először a Madách színpadán, melynek érdemeit a különleges, fúziós (kortárs-világzenei-jazz-artrock) zenei világ mellett a zsűri (Szirtes Tamás igazgató, Müller Péter író, Kocsák Tibor zeneszerző) érdemben külön is méltatta.

2021-ben a Bujtor István Filmfesztiválon Magyar lapát című filmjéért Bujtor-díjban részesült.

Filmográfia

2000-ben készítette első filmjét, a Pol Pot megye punkjai - CPg[3] című 55 perces, színes dokumentumfilmet, melynek forgatókönyvírója és rendezője. A film 2000-ben részt vett a Magyar Játékfilmszemlén, jelölve volt Kamera Hungária díjra.[4]

2001-ben készült el a Punktérítő – a Közellenség című[5] 50 perces színes dokumentumfilmje, melynek forgatókönyvírója és rendezője. Ez a film is szerepelt a Magyar Játékfilmszemlén, illetve jelölve volt Kamera Hungária díjra.

2001-ben készítette a Tetemre hívás című 13 perces dokumentumfilmet, amely szerepelt a Millenniumi Tudományos Filmszemlén.

2004-ben Belovai Istvánról,[6] az egykori londoni katonai attaséról ( aki a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatok orosz kémbandáját - Conrad - leplezte le) készített portréfilmet (Hír Tv).

2016-ban Pesti lányok[7] címmel forgatott filmet az 56-os hős forradalmár nőkről, lányokról,[8] asszonyokról, amelyet az URÁNIA Nemzeti Filmszínház díszbemutatóval tűzött műsorára 2017. október 23-án, a nemzeti ünnep estéjén. Munkásságáért, példamutató nemzeti elkötelezettségéért, hazaszeretetéért az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségétől 56-os hűség a Hazához Érdemkereszt[9]-et vehetett át. A filmet nagy sikerrel vetítették több vidéki városban, majd Londonban, a Szent István Házban is.

2020 januárjában szintén az Urániában mutatták be a Magyar lapát (Kocsmajaj) című portréját Wichmann Tamásról, a kenukirályról, ahol vastaps köszöntötte a filmet és a már kórházból kilátogató, súlyos beteg sportlegendát.

Filmbemutatók, fesztiválok

  • 2000: Sziget Fesztivál,
  • Toldi mozi, Hunnia mozi, ART mozi Miskolc, Rómer Ház Győr
  • 2001: Doku’ Filmfesztivál Cirko-Gejzir mozi
  • I. Soho Film És Fesztivál, Bp. Ráday utca,
  • VOLT Fesztivál
  • 2010: Rothadó Új Hullám Fesztivál (Pécs, NemArt Galéria 2010. szeptember)
  • Rendszerváltó punkok fesztiválja (Bp. Gödör Klub 2010. október)
  • TRANZIT program, Tranzit Ház, Kolozsvár[10]
  • 2017, 2020: URÁNIA Nemzeti Filmszínház[11]
  • 2020: Bukaresti Magyar Filmhéthttps://www.origo.hu/filmklub/20201109-megkezdodott-a-14-bukaresti-magyar-filmhet.html
  • 2020: Alter-Native Nemzetközi Filmfesztivál (Marosvásárhely) https://www.origo.hu/filmklub/20201001-roman-es-magyar-jatekfilmeket-is-vetitenek-a-28-alternative-nemzetkozi-rovidfilmfesztivalon.html
  • 2021 Bujtor István Filmfesztivál (Balatonszemes) Bujtor díjas https://kultura.hu/veget-ert-a-xii-bujtor-istvan-filmfesztival-%E2%88%92-ime-az-idei-dijazottak/ Archiválva 2022. július 29-i dátummal a Wayback Machine-ben

Televíziós szerkesztői, rendezői munkássága

  • 1998-2000: MTV Ifjúsági műsorok szerkesztősége: rendező asszisztens (Ernyő)

Közéleti műsorok szerkesztősége: szerkesztő, rendező (Zóna, Tükörkép)

  • 2000-2003: Profilm Média Kft: szerkesztő, rendező. Szociológiai, szociálpolitikai, zenei

Dokumentumfilmek televíziós műsorok számára (Théma, Háló)

  • 2003-2006: Hír Tv [5]: szerkesztő, rendező (Keresztmetszet)
  • 2006-tól szabadúszó, publicista, független alkotó

Megjelent kritikák

  • Bakáts Tibor Settenkedő: Légy Tilos![12]
  • Para-Kovács Imre: Mindent megeszünk Magyar Narancs 2000/03
  • Végh Attila Tisza: Anarchia, nosztalgia, Demokrata 2000/17
  • Vágvölgyi B. András: A Komócsin Milu-revu.[13]
  • Földvári Katalin: Filmszemlén a Punktérítő, Hetek, V. évf. 6. szám, 2001/o2
  • Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt.[14]
  • Pernecker Dávid: Szelektív amnézia, Apertúra magazin, 2014/o5
  • https://nullahategy.hu/forradalmak-alkonya-interju-kovessy-robert-filmrendezovel-pesti-lanyok-es-pol-pot-megye-punkjai-alkotojaval/ Archiválva 2021. október 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://hirklikk.hu/bulvar/kettetort-kenulapat/360257 Archiválva 2020. november 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://magyarnemzet.hu/kultura/korrajz-evezolapattal-es-gitarral-7667039/
  • https://pestisracok.hu/langolo-hittel-kuzd-a-sulyos-betegseg-ellen-kovessy-robert-rendezovel-beszelgettunk-wichmann-tamasrol-a-kenukiralyrol/ Archiválva 2020. április 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • http://kajakkenusport.hu/hir/konnyes-vastaps-a-kenukiralynak/
  • https://fidelio.hu/vizual/nezze-meg-a-wichmann-tamasrol-szolo-dokumentumfilmet-152695.html

Jegyzetek

  1. Lajos, Csordás. „Sok húron pendültek”, NOL.hu, 2016. május 12. (Hozzáférés: 2018. február 12.) (hu-HU nyelvű) 
  2. A rendszer elleni örök lázadás nosztalgiája – Pol Pot megye punkjai”, Ludwig Múzeum Blog. [2018. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 12.) (hu-HU nyelvű) 
  3. http://www.imdb.com/title/tt4145446/?ref_=fn_al_nm_1a
  4. - imdb.com
  5. Hetek - V. évfolyam, 6. szám, 2001. február 10 - EPA. epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
  6. József Gábor (2011. augusztus 10.). „Csanádapácáról-Denverig.(U.S.A.)”.  
  7. Pesti lányok - díszbemutató | Uránia Nemzeti Filmszínház. www.urania-nf.hu. [2018. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
  8. Film készül az 56-ban hősi halált halt 15 éves címlaplányról - Librarius”. [2016. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 12.) (magyar nyelvű) 
  9. Megemlékezés a Stefánia Palotában | 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége (magyar nyelven). www.1956mszvsz.hu. [2018. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
  10. TRANZIT - Program. www.tranzithouse.ro. [2017. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
  11. Pesti lányok | Filmek | Uránia Nemzeti Filmszínház. www.urania-nf.hu. [2018. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
  12. [1],Filmvilág 2000/07.
  13. [2], Élet és irodalom 2000/7.
  14. [3], Filmvilág, 2012/8.