Luny osztályú ekranoplán

Koordináták: é. sz. 42,8815°, k. h. 47,6560°42.8815, 47.65642.881500°N 47.656000°E

Luny osztályú ekranoplán

Az egyetlen Luny osztályú ekranoplán MD–160 hadrendi jelzéssel állt szolgálatban

NATO-kód	Duck
Fő üzemeltetők	Szovjet Haditengerészet Orosz Haditengerészet

Személyzet	6 tiszt, 9 sorkatona
Szolgálatba állítás	1987
Szolgálatból kivonva	1995?-1999?
Méretek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	73,8 m
Fesztáv	44 m
Magasság	19,2 m
Tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	286 000 kg
Hasznos terhelés	100 000 kg
Max. felszállótömeg	386 000 kg
Hajtómű
Hajtómű	8 db Kuznyecov NK‑87 gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő	127,4 kN
Repülési jellemzők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Utazósebesség	450 km/h
Hatósugár	1900 km
Legnagyobb repülési magasság	4 m
Fegyverzet
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Beépített fegyverzet	két 23 mm-es Pl-23 gépágyú faroktoronyban és két gépágyú az elülső indítókonténer alatti toronyban
Egyéb függesztmények	6 db P–270 Moszkit hajók elleni robotrepülőgép
A Wikimédia Commons tartalmaz Luny osztályú ekranoplán témájú médiaállományokat.

A 903 Luny tervszámú (oroszul: Лунь, NATO-kódja: Duck) ekranoplánt a Rosztyiszlav Alekszejev irányítása alatt álló, szárnyashajókkal foglalkozó CKB SZPK tervezőirodában fejlesztették ki az 1980-as évek elején Vlagyimir Kirillovih főkonstruktőr vezetésével, majd 1987-től állt hadrendben a Szovjet Haditengerészetnél, később pedig az Orosz Haditengerészetnél az 1990‑es évek végéig.

Nagyméretű, de kis oldalviszonyú szárnyainak határfelületi hatását kihasználva volt képes vízfelszín-közeli repülésre. Hasonló kinézetük ellenére az ekranoplánok nem repülőgépek, nem hidroplánok, nem légpárnás vagy szárnyashajók; a határfelületi hatás egy teljesen külön technológia. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet a tengeri hajókhoz sorolja ezeket a járműveket.

A Luny nevet az orosz kékes rétihéjáról kapta.

A felszíni hajók elleni rakétahordozó csapásmérő eszköznek szánták. Eredetileg nyolc egység megépítését tervezték, de a pénzügyi háttér hiánya, valamint a korlátozott katonai használhatósága miatt csak egy darabot fejeztek be. A hajó gyenge légvédelmi fegyverzete és nagy mérete erős légi ellentevékenység esetén sérülékennyé tette.

Tervezés és fejlesztés

A gép meghajtásáról oldalanként négy-négy, összesen nyolc darab, a törzs orr részéhez konzolokkal csatlakozó, egyenként 127,4 kN maximális tolóerejű Kuznyecov NK–87 kétáramú gázturbinás sugárhajtómű gondoskodott. Az úszó test aljára terelőlemezt szereltek, ami a felszállást segítette.

Fő fegyverzetét a hajók elleni P–270 Moszkit robotrepülőgép alkotta. A hat darab, párban elhelyezett tároló-indító konténert a törzs felső részére építették. A felderítő és a tűzvezető radarok az orrba és a függőleges vezérsíkra kerültek.

A típus egyetlen megépített példánya MD–160 hadrendi jelzéssel 1987-ben állt szolgálatba a Szovjet Haditengerészet Kaszpi Flottillájánál. Ezt a példányt a Volga kísérleti hajógyár építette, 1987-ben készült el. Az egységet 1992-ben vonták ki a szolgálatból és selejtezték, máig a Kaszpi Flottilla kikötőjében tárolják. Az orosz védelmi minisztérium nem tervezi a projekt újraindítását.^[1]

A Luny módosított változata, a 9037 típusú ekranoplán gyorsan telepíthető óceáni vagy parti tábori kórháznak volt tervezve. A munka mintegy 90%-ánál a finanszírozás véget ért, így nem fejezték be.

Kapcsolódó fejlesztés

KM ekranoplán

Jegyzetek

↑ Bogodvid, Maksim: Russia Revives Production of Flarecraft. (angolul) en.rian.ru (2012. január 27.) (Hozzáférés: 2013. július 14.)^{[halott link]}

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Lun-class ekranoplan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Jurij Valentyinovics Apalkov: Korabli VMF SZSZSZR (A Szovjet Haditengerészet hajói), Tom.2. Udarnije korabli, Csaszty 2. Malije raketnije korabli i katyeri, Galerija Print, 2004