Minuszinszk

Minuszinszk (Минусинск)
A helytörténeti múzeum épülete
Minuszinszk címere Minuszinszk zászlaja
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Krasznojarszki határterület
Irányítószám	662600
Körzethívószám	39132
Testvérvárosok	Lista Norilszk
Népesség
Teljes népesség	70 089 fő (2021)
Földrajzi adatok
Időzóna	UTC+7
Elhelyezkedése
Minuszinszk Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 53° 42′, k. h. 91° 41′53.7, 91.68333333333353.700000°N 91.683333°EKoordináták: é. sz. 53° 42′, k. h. 91° 41′53.7, 91.68333333333353.700000°N 91.683333°E
Minuszinszk Pozíció a Krasznojarszki határterület térképén
Minuszinszk weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Minuszinszk témájú médiaállományokat.

Minuszinszk (oroszul: Минусинск) város Oroszország ázsiai részén, a Krasznojarszki határterületen, a Minuszinszki járás székhelye.

Népessége: 71 170 fő (a 2010. évi népszámláláskor).^[1]

Krasznojarszktól 422 km-re délre, a Jenyiszej jobb partján, az erdős sztyep övezetben elterülő Minuszinszki-medence közepén helyezkedik el. Az Abakan–Tajset vasútvonalon (647 km) fekvő azonos nevű állomás 12 km-re van a várostól. A város mellett vezet a „Jenyiszej” nevű R257-es főút (oroszul: ). A legközelebbi repülőtér kb. 30 km-re, Abakanban található.

Minuszinszket a Jenyiszej egyik mellékága két részre osztja. A régi rész valamennyire megőrizte a 19. századi szibériai városok jellegzetességeit, az új városrészben sokemeletes lakóházakból álló lakótelepek (mikrorajonok) épültek.

Az első orosz falu 1740 körül létesült azon a helyen, ahol a kis Minuszi folyó a Jenyiszej egyik ágába ömlik. Lakói a közeli vasgyártó, illetve rézöntő műhelyhez rendelt parasztok voltak; a rézöntés 1744-ben megszűnt, a vasgyártás még évekig folytatódott, de a település egyszerű paraszti faluvá vált. 1797-ben kisebb közigazgatási egység székhelye lett, és itt helyezték el a közeli abakani erődítmény igazgatási központját.

1822-ben a település városi rangot kapott és az akkor létrehozott Jenyiszejszki tartomány egyik alsó szintű közigazgatási egységének székhelye lett. A vidék aranymosó telepeinek elterjedésével a népesség gyorsan növekedett. A 19. század közepétől a város Dél-Szibéria egyik jelentős kereskedelmi központjává alakult, gazdagabb kereskedői Tuva, Mongólia, Kína városaival folytattak közvetítői kereskedelmet, 1890-től teát is hoztak be Kínából. 1883-ban megindult a Jenyiszejen a gőzhajó közlekedés, a folyón fel egészen Minuszinszkig. A század végén a városnak több mint ezer – általában fából készült – lakóháza, négy temploma, női gimnáziuma, kórháza és harminc kisebb üzeme volt. 1908-ban gőzmalom kezdte meg működését.

Minuszinszk nem csak kereskedelmi, hanem kulturális központ is lett. 1882-ben műkedvelő színjátszók először tartottak előadást, ezt tekintik ma a városi színház alapítási évének. 1877-ben múzeuma és nyilvános könyvtára nyílt, melyet fölkerestek ismert kutatók is (pl. I. D. Cserszkij, V. V. Radlov). A különböző időkben ide száműzött személyek – dekabrista felkelők, a lengyel szabadságharc katonái, politikaiak – nagy hatást gyakoroltak a város gazdasági és kulturális fejlődésére.

1924-ben a város ujezd székhelye, illetve 1930-ban járás székhelye lett. A szovjet korszakban továbbra is száműzetések helyszíne maradt. 1925-ben levéltárat hoztak létre, amelyben a térség déli körzeteinek és a szomszédos Hakaszföldnek a 18. század óta keletkezett dokumentumait őrzik. 1925-ben nyílt meg a közlekedés az Acsinszk–Abakan vasútvonalon, amely kapcsolatot teremtett a transzszibériai vasútvonallal is.

Az 1950-ben alapított kőolaj- és földgázkutató tröszt a város egyik jelentős vállalata lett, mely nagyban hozzájárult a városfejlesztéshez és a lakásépítéshez.

1965-ben megindult a közlekedés az Abakan–Tajset vasútvonalon, akkor a város még főként a mezőgazdasági termelés és élelmiszer-feldolgozás központja volt. Az 1970-es években mintegy száz kisebb vállalat működött a könnyűipar, a fafeldolgozó ipar, az élelmiszeripar és az építőipar különféle ágazataiban. Az első nagy iparvállalat, a kesztyűgyár 1973-ban kezdte meg a termelés, 2200 főt foglalkoztatott.^[2]

A város további iparosítása a Szajan-vidéki területi-ipari komplexum létrehozásával volt kapcsolatban. (A Szajano-susenszkojei vízerőmű első egységét 1978-ban, az utolsót 1985-ben helyezték üzembe). A központi terv azzal számolt. hogy Minuszinszk az elektrotechnikai ipar egyik legnagyobb központja lesz. 1978-ban határozat született a Minuszinszki Elektrotechnikai-ipari Komplexum elnevezésű termelési társulás megalapításáról, amely 12 gyárból állt volna. Felépült a nagyfeszültségű vákuum-megszakítók gyára (későbbi nevén: Elektrokomplex), „speciális” technológiai berendezések gyára, kutató- és technológiai iroda működött.^[3]

A Szovjetunió megszűnését követő válságos években a gazdaság jelentősen visszaesett, a város sok vállalata és intézménye bezárt. Többnyire élelmiszerfeldolgozó gyárak, faipari üzemek, építőipari termelőegységek maradtak. 2009-ben az Elektrokomplex gazdasági helyzete is megrendült, bár 2011-ben a gyárat még nagy nehézségek árán életben tudták tartani.^[4]

1997 végén helyezték üzembe a közelben épült széntüzelésű hőerőmű első egységét, amely a várost és a körzet településeit látja el hővel.^[5]

A városnak öt szakképző intézménye van: mezőgazdasági, kulturális és művészeti, orvosi technikum és pedagógiai főiskola. A híres régi Minuszinszki Martyjanov Tájmúzeumon kívül (épülete 1885–1890-ben készült) van külön képzőművészeti galériája is. Központi könyvtárának tíz külső fiókja működik. A régi városrészben számos műemlék jellegű épület maradt fenn (a kereskedői udvar, a szegényház, kereskedők lakóházai). Központi terét a Megváltó színeváltozása-templom (Спаса Преображения, 1803-13, 1904) és magas harangtornya uralja.

Az első műkedvelő színi előadást a városban 1882-ben tartották, a színházat a 20. század elején közadakozásból építették. 1904 tavaszán tették le alapkövét, és a színházat 1906. december 27-én nyitották meg Csehov egyik egyfelvonásosának előadásával. A gyakori tűzesetek miatt tűzoltóságot kellett felállítani, és hogy a tűztorony elég magas legyen, az emeletes színházépület tetejére tervezték. Az épület egy része így a tűzoltóké lett, akik hat évvel később átköltöztek új épületükbe. 1931 januárjában a színházépület kigyulladt és teljesen leégett, a tűztorony megsemmisült. A helyreállítás nyolc évig tartott és ismét közadakozásból folyt. A 20. század későbbi éveiben újabb teljes felújítása nem volt.^[6][7]

• Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izd. Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija. ISBN 5 85270 026 6 (1994) 
• Enciklopegyija Krasznojarszkovo kraja (orosz nyelven). [2022. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva].