Nemzeti Erőforrás Minisztérium

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (rövidítve:Nefmi) a második Orbán-kormány egyik minisztériuma volt. 2010-ben jött létre. 2012-től Emberi Erőforrások Minisztériuma néven, Réthelyi Miklós helyett Balog Zoltán miniszterrel az élén működött tovább.

Története

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010-ben jött létre.[1] az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Önkormányzati Minisztérium sportpolitikáért felelős részlegének összevonásával. Első minisztere Réthelyi Miklós volt.[2][3]

A nemzeti erőforrás minisztere az egészségügyért, a szociális ügyekért, az oktatásért, a kultúráért és a sportügyért felelős kormánytag volt. Réthelyi minisztersége alatt fogadták el azt a törvényt, amely 16 éves korig tette kötelezővé az iskolai tanulmányokat.[4]

Az EMMI

A miniszteri székben 2012. május 14-én Balog Zoltán váltotta Réthelyi Miklóst (a minisztérium ekkor vette fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevet), egyúttal a társadalmi felzárkózás, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, a nemzetiségpolitika és a romák társadalmi integrációja is átkerült ehhez a tárcához a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól.[5][6]

A NEFMI felsővezetői

Dr. Cserháti Péter
Dux László
Dr. Gloviczki Zoltán
Dr. Kálnoki-Gyöngyösi Márton
Nyitrai Imre
Dr. Páva Hanna
Dr. Polt-Palásthy Marianna
Skultéty László
Szekeres Pál[14][15]

A minisztérium feladatköre

A minisztérium, illetve a nemzeti erőforrás miniszter a Kormány alábbiakért felelős tagja:

  1. a családpolitikáért,
  2. az egészségbiztosításért,
  3. az egészségfejlesztési és betegségmegelőzési feladatokért,
  4. az egészségügyért,
  5. a foglalkoztatási rehabilitációért,
  6. a gyermek- és ifjúságpolitikáért,
  7. a gyermekek és az ifjúság védelméért,
  8. a kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért,
  9. az oktatásért, ennek keretében a közoktatásért, a felsőoktatásért, az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszáért,
  10. a kultúráért,
  11. a sportpolitikáért,
  12. a szociál- és nyugdíjpolitikáért,
  13. a társadalmi esélyegyenlőség előmozdítása keretében különösen a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek esélyegyenlőségének, valamint a nők és férfiak esélyegyenlőségének előmozdításáért, és
  14. a tudománypolitika koordinációjáért.

A minisztérium székhelye, telephelyei

Székhelye: 1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

  • Egészségügyért Felelős Államtitkárság
Cím: 1051 Budapest, Arany János utca 6-8.
  • Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság
Cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 3.
  • Sportért Felelős Államtitkárság
Cím: 1054 Budapest, Hold u. 1
  • Oktatásért Felelős Államtitkárság
Cím: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14.
  • Kultúráért Felelős Államtitkárság
Cím: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14.

[16]

Jegyzetek

  1. http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=11
  2. Archivált másolat. [2010. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 6.)
  3. https://index.hu/belfold/2010/05/03/soha_ilyen_keves_miniszter/
  4. 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)
  5. Balog Zoltán letette a miniszteri esküt Archiválva 2013. október 22-i dátummal a Wayback Machine-ben (MTI/Hirado.hu, 2012. május 14.)
  6. Emberi Erőforrások Minisztériuma: Szervezet (kormany.hu)
  7. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/allamtitkarok/halasz-janos
  8. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/allamtitkarok/dr-javor-andras
  9. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/czene-attila
  10. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/allamtitkarok/dr-hoffmann-rozsa
  11. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/allamtitkarok/soltesz-miklos-szocialis
  12. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/allamtitkarok/dr-szocska-miklos
  13. http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/allamtitkarok/szocs-geza
  14. https://kozigazgatas.magyarorszag.hu/intezmenyek/450021/450045
  15. http://index.hu/belfold/2010/06/04/allamtitkarok/
  16. http://www.nefmi.gov.hu/elerhetosegek

Kapcsolódó szócikkek