Szilárd Béla

Szilárd Béla
SzületettSteiner Béla
1884. január 20.[1][2]
Mezőberény
Elhunyt1926. június 2. (42 évesen)[1]
Párizs
Állampolgárságamagyar
SzüleiSteiner Ignác
Beck Emília
Foglalkozása
Sablon • Wikidata • Segítség

Szilárd Béla, született Steiner Béla[3] (Mezőberény, 1884. január 20.[4]Párizs, 1926. június 2.) magyar vegyész, radiológus.

Életpályája

Steiner Ignác és Beck Emília fia. Középiskolai tanulmányait Békéscsabán és Debrecenben végezte, majd a budapesti tudományegyetemen hallgatott gyógyszerészetet. 1904-ben szerezte meg oklevelét, 1905-ben doktorált. 1906-ban a Műegyetem tanársegédje lett. 1907-től a Sorbonne-on tanult tovább, ugyanakkor a Marie Curie vezette Curie-laboratórium munkatársa volt. 1908-ban jelent meg az ő fordításában Magyarországon Henri Poincaré Tudomány és föltevés című műve.

1912-ben önálló kutatólaboratóriumot rendezett be Párizsban (Laboratoire de Produits Radioactifs). 1914-től Londonban, majd Madridban élt. Révész Andor, a budapesti Az Est madridi tudósítója számolt be arról, hogy Szilárd Béla professzort a madridi egyetem radiológiai tanszékének vezetőjévé nevezték ki.[5] 1920-tól Párizsban telepedett le és folytatta, publikálta kísérletsorozatait. Megnősült, egy francia szocialista politikus, Adéodat Compère-Morel lányát vette feleségül.[6]

Munkássága során fotokémiával, lumineszcenciával, a radioaktív sugárzás biológiai hatásaival, a radioaktív gyógyszerekkel, a röntgen- és a radioaktív sugárzás mennyiségi mérésével, a kolloidokkal, az élő anyag keletkezéselméletével és az említett témakörök fejlődéstörténetével is foglalkozott. Száznál több tanulmányt jelentetett meg magyar és külföldi folyóiratokban, számos eredményét szabadalmaztatta. Leveleit, hagyatékát a budapesti műszaki egyetem levéltára és az MTA Kézirattára őrzi.

Főbb művei

  • Radium és radioaktivitás (Budapest, 1905)
  • Az alkoholok elektrolitos bomlása és képződése absolut alkoholos oldatban (Budapest, 1905)

Díjai, elismerései

  • A Becsületrend lovagja (1925)

Jegyzetek

  1. a b 2019. szeptember 25., https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/sz-77C95/szilard-bela-steiner-77FE8/
  2. BnF források (francia nyelven)
  3. Nem rokona Szilárd Leónak.
  4. Születési bejegyzése a mezőberényi izraelita hitközség születési akv. 1/1884. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 24.)
  5. Anderle 2006 96. o.
  6. Egy újabb külföldön világhírűvé vált magyar tudós

Források

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Egy újabb külföldön világhírűvé vált magyar tudós
  • Anderle 2006: Anderle Ádám: A magyar-spanyol kapcsolatok ezer éve. Szeged: Szegedi Egyetemi Kiadó. 2006.  

További információk

  • Szilárd Béla (Pesti Hírlap, 1926. június 3.)
  • Szilárd Béla (Az Újság, 1926. június 3.)
  • Szabadváry Ferenc–Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon (Budapest, 1972)
  • Palló Gábor: Szilárd Béla fotokémiai munkái (Technikatörténeti Szemle, 1974)
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 314781386
  • PIM: PIM71858
  • ISNI: 0000 0004 4471 1226
  • SUDOC: 164306293
  • BNF: cb102924824
  • Kémia Kémiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap