Szomor György

Szomor György
Életrajzi adatok
Született1970. május 22. (54 éves)[1]
Pécs[2]
Származásmagyar
Pályafutása
IskoláiGór Nagy Mária Színitanoda
Aktív évek1989-
Tevékenységszínész, énekes
További díjakNádasdy Kálmán-díj (2015)

PORT.hu-adatlap
Sablon • Wikidata • Segítség

Szomor György (Pécs, 1970. május 22. –) magyar színész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező.

Életpályája

Barátaival már 11 évesen, 1981-ben zenekart alapított. 19 évesen megalapította a Moho Sapiens nevű együttest, amellyel megalkották az Angyalbőrben című televíziós sorozat zenei anyagát. 1993-ban megjelent első szólólemeze Hagyd, hogy szép legyen címmel, mellette megkapta első színpadi szerepét a Grease című musicalben. 1993 óta folyamatosan szerepel színházban a fővárosban és vidéken is.

Miután elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, 1995-ben szerződtette a székesfehérvári Vörösmarty Színház, melynek így alapító tagja volt. Itt 2009-ig volt tag.[3][4]

1999 újabb együttest alapított Graffity néven. 1999-ben mutatták be első musicaljét, a Katonadolog címmel. 2011-ben mutatta be a békéscsabai Jókai Színház a Monte Cristo grófja című musicaljét, amelynek szövegét és dalszövegét írta, valamint rendezte az előadást.

Fontosabb színházi munkái

  • Alan Menken – Stephen Schwartz – Victor Hugo: A Notre Dame-I Toronyőr (Claude Frollo) – 2016/2017
  • Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Lady Budapest (Cotterill) – 2016/2017
  • Tim Rice – A.Lloyd Webber – Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) – 2014/2015
  • Szurdi Miklós – Szomor György: Diótörő És Egérkirály (Alkotótárs) – 2014/2015
  • Szomor György – Román Sándor: Frank Sinatra – A Hang (Idősebb Frank Sinatra, Idősebb Frank Sinatra) (Szerző, Szerző, Rendező, Rendező) – 2013/2014
  • Geszti Péter – Békés Pál – Dés László: A Dzsungel Könyve (Sír Kán) – 2013/2014
  • Singsingsing2 (Szereplő) – 2013/2014
  • Margaret Mitchell – Gérard Presgurvic: Elfújta A Szél (Gérald O’hara) – 2012/2013
  • Szomor György – Pejtsik Péter – Miklós Tibor: Báthory Erzsébet (Thurzó György) (Zeneszerző) – 2012/2013
  • Egy Darabot A Szívemből (Szereplő) (Rendező, Szerkesztő) – 2011/2012
  • Szomor György – Pejtsik Péter – Miklós Tibor: Báthory Erzsébet (Thurzó György) (Zeneszerző) – 2011/2012
  • Bródy János – Szörényi Levente: Veled, Uram! (Torda Táltos) – 2011/2012
  • Neil Simon – Marvin Hamlisch – Carole Bayer Sager: Kapj El! (Vernon Gersch) – 2011/2012
  • Pozsgai Zsolt – Szomor György – Alexandre Dumas: Monte Cristo Grófja (Edmond Dantès, Monte Cristo Grófja, Edmond Dantès, Monte Cristo Grófja) (Zeneszerző, Rendező, Zeneszerző, Rendező) – 2011/2012
  • Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha Lovagja (Dr. Carrasco (A Herceg)) – 2010/2011
  • Miklós Tibor – Szomor György: Robin Hood (Rendező, Zeneszerző) – 2009/2010
  • Elton John – Tim Rice: Aida (Radames, Hadvezér, Radames, Hadvezér) (Dalszöveg, Magyar Változat, Magyar Változat, Társrendező, Társrendező, Dalszöveg) – 2006/2007
  • Willy Russell: Vértestvérek (Narrátor) (Zenei Rendező) – 2006/2007
  • Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre: Viktória (Koltay István, Huszárkapitány) – 2006/2007
  • Arthur Kopit – Maury Yeston – Mario Fratti: Nine (Kilenc) (Guido Contini, Filmrendező) (Vers) – 2005/2006
  • Leonard Bernstein – Joseph Fields – Jerome Chodorov – Betty Comden – Adolph Green: A Csodák Városa (Bob Baker) – 2004/2005
  • Charles Aznavour – Shaum Mckenna: Éljen Az Élet (Chocolate) – 2004/2005
  • Bob Fosse – Fred Ebb – John Harold Kander: Chicago (Billy Flynn ) – 2004/2005
  • Bob Fosse – Fred Ebb – John Harold Kander: Chicago (Billy Flynn ) – 2003/2004
  • Szurdi Miklós – Szomor György: Diótörő (Sasegér) (Alkotótárs) – 2003/2004
  • Schittenhelm Christian: Da Vinci (Leonardo Da Vinci) – 2002/2003
  • Miklós Tibor – Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók (Kiprios) – 2001/2002
  • Tim Rice – A.Lloyd Webber – Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) – 1999/2000

Díjai és kitüntetései

Jegyzetek

  1. https://www.facebook.com/Szomor-Gy%C3%B6rgy-Hivatalos-Oldala-812307908790220/about/?entry_point=page_nav_about_item&tab=page_info
  2. http://www.operett.hu/operett.php?pid=artist&szId=41126
  3. A Vörösmarty Színház társulata, 2009. április 13. [2009. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 4.)
  4. Művészek, 2010. március 12. [2010. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 4.)
  5. Honthy-díj 2023 - Ők lettek a díjazottak! (magyar nyelven). operettinfo.hu. (Hozzáférés: 2023. október 8.)

Források

  • Szomor György Facebook oldala
  • Szomor György adatlapja a Budapesti Operettszínház honlapján
Nemzetközi katalógusok
  • Pécs Pécs-portál
  • Művészet Művészetportál
  • Zene Zeneportál