Zagyvafő vára

Zagyvafő várának rekonstrukciója

Zagyvafő vára a közeli Zagyvaróna mellett emelkedő 423 méter magas várhegyen állt egykor a tatárjárás után a Kacsics nemzetség tagjai által épített vár.

Fekvése

Salgótarjántól északkeletre, Zagyvaróna közelében található.

Története

A 11. század elején kialakított királyi várispánságok idején került Tarján és környéke a Kacsics nemzetség birtokába. A tatárjárás után e nemzetség tagjai építették Zagyvafő várán kívül Somoskő és Salgó várát is.

A vár a 15. század közepén az országba hívott husziták foglalták el 1457-ben, majd Giskra huszita zsoldosvezér birtokolta hosszabb ideig. A husziták ellen Mátyás király indított támadást és Salgó várával együtt Zagyvafőt is visszafoglalta tőlük. A legenda szerint az ostrom közben egy nyílvessző eltalálta és megsebesítette a királyt, aki ezen annyira feldühödött, hogy leromboltatta a várat.

Tény, hogy Zagyvafő vára a huszitáktól való visszafoglalása után a hadtörténetben már nem szerepelt, hadászati jelentőségét elveszítette, falai a következő évszázadokban már csak omladoztak.

Mára a sűrű bozóttal és fával benőtt hegyormon csupán néhány falmaradvány, elszórt kövek és a hegytetőt körülvevő száraz várárok maradt fenn az egykori várból.

Források

  • Mult-Kor: [1]
  • Várbarát

Hivatkozások

Sablon:Nógrád vármegye várai
  • m
  • v
  • sz
Nógrád vármegye várai
Baglyaskő vára · Balassagyarmat · Bokor · Borsosberényi várdomb · Bujáki vár · Csehvár · Cserteri vár (Hasznosi vár) · Dorogháza-Kastélytető · Drégely vára · Fejérkő vára · Galyavár · Hollókői vár · Honti vár · Hraszti · Ilonavár · Kastélydomb · Kálváriadomb · Kámori vár · Kerekdomb · Kisvár · Kis-kő · Leányhegy · Nézsai vár · Nógrádi vár · Óvár · Óvár  · Pogányvár · Pécskő · Péterhegy · Salgó vára · Szanda vára · Szandavári sáncok · Szécsényi vár · Sztrahora vára · Tatárka · Várbérc · Várhegy · Zagyvafő vára
  • középkor Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap