Kelet-Mecsek

A Keleti-Mecsek Kisújbánya közelében
Hármashegy, Hosszúhetény
Zengő, Hosszúhetényből

A Kelet-Mecsek vagy Keleti-Mecsek egyike a Mecsek hegység három fő tömbjének. Nagyjából a Magyaregregy, Komló, Hosszúhetény, Pécsvárad és Mecseknádasd határolta területen fekszik, jórészt Baranya vármegyében, de átnyúlik Tolna vármegyébe is. Legmagasabb pontja – és egyben a Mecsek legmagasabb csúcsa a 682 méteres Zengő.

Gyakorlatilag egész területe védett - a Hidasi-völgy és környéke, illetve a Kisújbánya és Óbánya közti völgy és környéke fokozottan védett - a 2007-ben 30 éves Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet része.

A kisrégiót valamikor Hegyhátnak is nevezték, bár ezt kisebb területre értették a Zengő hegy környékén, mint a Kelet-Mecsek.

Néha a Kelet-Mecsekhez sorolják a Mórágy-Geresdi röghegységet - vagy más néven Baranyai röghegységet - is, amelynek egymilliárd éves gránitja Magyarország legöregebb kőzete.[1]

A magyar falusi turizmus hagyományos területe: a második világháború előtt indult falusi vendéglátást az 1990-es évek-ben újraélesztették és a kisrégió falvai ma sok szálláshelyet és szerteágazó szolgáltatásokat kínálnak az idelátogatóknak. A Kelet-Mecseket természeti és épített szépségei és hagyományai miatt ma is gyakran nevezik Kun Lajos egykori kárászi plébános szavaival „Kis Svájcnak”.[2]

Geológiája

A Kelet-Mecsek alapvetően kétféle kőzettömegből épül fel: márgás és mészköves tengeri üledékek, amelyek közül a legrégebbiek a liász lotaringiai emeletéből származnak, illetve az alsó kréta kori vulkanikus eredetű kőzetek, főleg a trachidolerit és a fonolit. E vulkáni kőzetek képződményei Magyarországon összefüggően csak a Mecsekben láthatók. Egyedülállók Kövestető és a Somlyó fonolitkúpjai. A vidék középső részéből sugarasan völgyek indulnak ki (mint a hidasi, óbányai, püspökszentlászlói és márévári völgyek), amelyek ezeket a jura és triász kőzettömegeket feltárják. A terület északi és északkeleti részében nagy miocén kori kőzettömegek is találhatók.

Maga a Kelet-Mecsek egyetlen hatalmas teknő, amit gyűrődések és törések tagoltak. A megbillent valamikori vízszintes rétegek helyenként egészen a függőlegesig tolódtak. Jellemző helyi geológiai jelenség a mésztufa képződés, például a Hidasi-völgyben és az Óbányai völgyben. Utóbbi márgás-mészköves kőzeteibe látványos formákat vájt az erózió, a rajta keresztül haladó patak.

A Nyugat-Mecsekre jellemző karsztosodás a Kelet-Mecsekben csekély mértékű. A Keleti-Mecsek felszínét a jura időszaki üledék jellemzi. Ezek a kőzetek nem karsztosodnak és a vizet elnyelő karsztos formák hiányában itt a völgyhálózat sokkal változatosabb, mint a Nyugat-Mecsekben.[1][halott link][3] A pusztuló karszt és a mészkólerakás példái a hidasi-völgyi Csurgó forrás, a Betyár-forrás és a Mária-forrás.[4][5]

A kréta időszak elejére a vulkáni működés a jellemző. Az ekkor megszilárdult bazaltos lávaömlések - a régebben ezt trachidolerit néven emlegették - és a vízi környezetben lerakódott tufarétegek sok helyen megfigyelhetők a Kelet-Mecsekben. A tufarétegek alatt kagylók, csigák, ammoniteszek fosszíliái találhatók. A vulkáni működés során vasérc is kicsapódott. A trachidolerit Hosszúhetényben több helyen is felszínre jut, a település közepén, illetve a szőlők közt is három éles, keskeny, nyugat-keleti irányú gerincben.

Vízrajza

Patak a Hidasi-völgyben

A Keleti-Mecsek fő vízválasztója a Hármashegy–Csengőhegy–Zengő–Kecskehát–Templomhegy vonal, amitől délre nincsen jelentős vízfolyás. A tőle északra eső vizeket a Völgységi-patak gyűjti össze.

A Kelet-Mecsek átlagos éves csapadékmennyisége 711 milliméter, ez főleg nyári záporok formájában hull.

Vízfolyásai

Forrásai

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Élővilága

Flórája

Számos ritka növény él a Kelet-Mecsekben. Közülük a leghíresebb a bánáti bazsarózsa (Paeonia officinalis ssp. banatica), amely a Zengő oldalát kivéve alig fordul elő másutt a világban. A virágzó bazsarózsamezők megtekintésére a hosszúhetényiek májusban túrákat szoktak szervezni.

Állatvilága

Állatvilága még alig kutatott, kivéve a madarakat: 65 rendszeresen itt költő és kilenc átvonuló madárfajt figyeltek itt meg. A Kelet-Mecsekben a költési időszakban megfigyelt ritka madarak:

A tiszta vizű patakokban élnek saját készítésű csövecskéikben, a tegzekben az oxigéndús vizet kedvelő tegzesfajok lárvái. Csak itt él Európa legritkább tegzesfaja, a fokozottan védett mecseki őszitegzes. A bükkösökben él a havasi cincér.

Hegyei

  • Bargyag (489 m)
  • Cigány-hegy (524 m)
  • Csalán-hegy (536 m)
  • Csengő-hegy (489 m)
  • Dobogó (594 m)
  • Hármashegy (603 m)
  • Hárstető (545 m)
  • Kecske-hát [2]
  • Köves-tető
  • Róka-hegy (497 m)
  • Somos-hegy (520 m)
  • Somlyó (572 m)
  • Somos (510 m)
  • Szamár-hegy (564 m)
  • Szószék (586 m)
  • Szent Imre-hegy (471 m)
  • Zengő (682 m)

Forrás: Mecsek turistatérkép[6]

Völgyei

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A Kelet-Mecsek falvai

A Kelet-Mecsek hegyei két ágra bontják a térség falvait: a nyugatibb Magyaregregy-Szászvár ágra a Komló melletti Zobákpusztáról Bonyhád irányába tartó útról juthatunk el, a Hosszúhetény-Pécsvárad-Mecseknádasd ág a 6-os főúttal párhuzamosan fut északra Pécs-Hirdtől Bonyhád felé.

A térség falvai:

A folklórban

A Kelet-Mecsekhez számos mese, monda kapcsolódik: boszorkányok, farkasok, átkok, kincskeresők földje. 1816-ban Kárász közelében egy bükkfa gyökerei között tényleg találtak is egy aranyozott misekelyhet, az 1920-as években ugyancsak Kárásznál aranybánya is létesült és a környék évtizedekig vonzotta az aranykeresőket.

A kultúrában

A Kelet-Mecsekben játszódik Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének nyitórésze. Az azonos című film egyes jeleneteit a Márévár közelében forgatták, a történetre utal a vár közelében lévő Gergely-Éva forrás neve is.

Kirándulóhelyek

  • A Zengő csúcsa, Hosszúhetény felől útközben a pincefalu és a bárányles népszokás keresztje, a csúcson kilátó és Zengővár romjai.
  • Püspökszentlászló a püspöki kastéllyal, az arborétummal, a templommal és a Szent László-szoborral.
  • A Hidasi-völgy a Csurgó vízeséssel.[8]
  • A Kisújbánya és Óbánya közti Óbányai völgy a festői patakkal, a ferde vízeséssel és a Csepegő-sziklával (itt van a Pataki József Kulcsosház is).
  • A Mecseknádasd és Óbánya közti Rékavár vagy Rákvár.
  • A Cigány-hegy kilátója.[9]
  • Magyaregregy közelében a Márévár.
  • A zengővárkonyi szelídgesztenyés Rockenbauer Pál sírjával.
  • A Pécsváradhoz közeli Dombay-tó.

Jegyzetek

  1. Pokolné Südi Eszter: IX. Földtörténet - Geológia Archiválva 2006. június 13-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. „Kis Svájc” a Kelet-Mecsek hátánál[halott link]
  3. asvanytan.hu A sokarcú Mecsek hegység[halott link]
  4. „Földrajzi közlemények 1929. VI. Társasági ügyek Szakülések:1929. december 12. Strömpl Gábor dr.. A Mecsek karsztja”.  
  5. „Földrajzi értesítő, 1978 Szemle Dr. Scheuer Gyula—Schweitzer Ferenc: Az édesvízi mészköveket lerakó források sajátosságai”.  
  6. Turistatérkép. [2011. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 20.)
  7. A Rikájó mondája (videó). [2011. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 20.)
  8. A Csurgó, fotó
  9. Fotó. [2016. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 12.)

További információk

  • A Kelet-Mecsek TK a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján
  • A Keleti Mecsek Egyesület honlapja
Sablon:Magyarország tájai
  • m
  • v
  • sz
Magyarország földrajzi nagy-, közép- és kistájai
Alföld
Illancs •  Bácskai löszös síkság
Érd–Ercsi-hátság •  Váli-víz síkja •  Közép-Mezőföld •  Velencei-medence •  Sárrét •  Sárvíz-völgy •  Dél-Mezőföld •  Enyingi-hát •  Káloz–Igari-löszhátak •  Sió-völgy
Drávamenti-síkság
Dráva-sík •  Fekete-víz síkja •  Nyárád–Harkányi-sík
Taktaköz •  Borsodi-ártér •  Hevesi-ártér •  Szolnoki-ártér •  Jászság •  Tiszafüred–Kunhegyesi-sík •  Szolnok–Túri-sík •  Tiszazug •  Hortobágy
Alsó-Tisza-vidék
Marosszög •  Dél-Tisza-völgy
Hatvani-sík •  Tápió-vidék •  Gyöngyösi-sík •  Hevesi-sík •  Borsodi-Mezőség •  Sajó–Hernád-sík •  Harangod
Közép-Nyírség •  Északkelet-Nyírség •  Délkelet-Nyírség •  Dél-Nyírség •  Nyugati-Nyírség (vagy Löszös-Nyírség)
Hajdúhát •  Dél-Hajdúság
Kisalföld
Szigetköz •  Mosoni-sík •  Fertő-medence •  Hanság •  Kapuvári-sík •  Csornai-sík •  Rábaköz
Marcal-völgy •  Kemenesalja •  Pápa–Devecseri-sík
Komárom–Esztergomi-síkság
Győr–Tatai-teraszvidék •  Igmánd–Kisbéri-medence •  Almás–Táti-Duna-völgy
Nyugat-magyarországi-
peremvidék
Felső-Zala-völgy •  Kerka-vidék •  Göcsej •  Egerszeg–Letenyei-dombság •  Principális-völgy •  Zalaapáti-hát •  Alsó-Zala-völgy •  Zalavári-hát •  Mura bal parti sík
Dunántúli-dombság
Kis-Balaton •  Nagy-Berek •  Somogyi parti sík •  Balaton •  Balatoni-riviéra •  Tapolcai-medence •  Keszthelyi-riviéra
Nyugat-Külső-Somogy •  Kelet-Külső-Somogy •  Dél-Külső-Somogy
Marcali-hát •  Kelet-Belső-Somogy •  Nyugat-Belső-Somogy •  Közép-Dráva-völgy
Mecsek és
Tolna–Baranyai-dombvidék
Mecsek •  Baranyai-hegyhát •  Völgység •  Tolnai-Hegyhát •  Szekszárdi-dombság •  Pécsi-síkság •  Geresdi-dombság •  Villányi-hegység •  Dél-baranyai-dombság •  Zselic
Dunántúli-középhegység
Tátika-csoport •  Keszthelyi-fennsík •  Badacsony–Gulács-csoport •  Balaton-felvidék •  Vilonyai-hegyek •  Veszprém–Nagyvázsonyi-medence •  Kab-hegy–Agártető-csoport •  Sümeg–Tapolcai-hát •  Devecseri-Bakonyalja •  Öreg-Bakony •  Bakonyi-kismedencék •  Keleti-Bakony •  Veszprém–Devecseri-árok •  Pápai-Bakonyalja •  Pannonhalmi-dombság •  Súri-Bakonyalja
Vértes–Velencei-hegyvidék
Bársonyos •  Által-ér-völgy •  Móri-árok •  Vértes-fennsík •  Vértes peremvidéke •  Gánti-medence •  Zámolyi-medence •  Sörédi-hát •  Lovasberényi-hát •  Velencei-hegység
Gerecse •  Etyeki-dombság •  Zsámbéki-medence •  Budai-hegyek •  Tétényi-fennsík •  Budaörsi- és Budakeszi-medence •  Pilisi-hegyek •  Pilisi-medencék
Észak-magyarországi-
középhegység
Börzsöny
Kosdi-dombság •  Nézsa–Csővári-dombság •  Központi-Cserhát •  Galga-völgy •  Ecskendi-dombság •  Cserhátalja •  Terényi-dombság •  Szécsényi-dombság •  Karancs •  Litke–Etesi-dombság •  Gödöllői-dombság •  Monor–Irsai-dombság
Magas-Mátra •  Nyugati-Mátra •  Déli-Mátra •  Keleti-Mátraalja •  Nyugati-Mátraalja •  Mátralába •  Parád–Recski-medence
Bükk-fennsík •  Északi-Bükk •  Déli-Bükk •  Tárkányi-medence •  Egri-Bükkalja •  Miskolci-Bükkalja •  Tardonai-dombság •  Upponyi-hegység
Aggtelek–Rudabányai-hegyvidék
Aggteleki-hegység •  Alsó-hegy •  Rudabányai-hegység •  Szalonnai-hegység •  Bódva-völgy •  Tornai-dombság
Központi-Zemplén •  Abaúji-Hegyalja •  Tokaji-hegy •  Szerencsi-dombság •  Hegyalja •  Hegyköz •  Vitányi-rögök
Észak-magyarországi-medencék
Alsó-Ipoly-völgy •  Középső-Ipoly-völgy •  Nógrádi-medence •  Zagyva-völgy •  Medves-vidék •  Heves–Borsodi-dombság •  Tarna-völgy •  Ózd–Egercsehi-medence •  Pétervásárai-dombság •  Sajó-völgy •  Putnoki-dombság •  Szendrői-rögvidék •  Rakacai-völgymedence •  Cserehát •  Hernád-völgy •  Szerencsköz
Forrás: Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. ISBN 978-963-9545-29-8