Állas küsz

Állas küsz
Rajz a halról
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata) Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes) Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii) Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii) Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei) Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi) Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes) Öregcsalád: Cyprinoidea Család: Pontyfélék (Cyprinidae) Alcsalád: Alburninae Nem: Küsz (Alburnus) Rafinesque, 1820 Faj: A. mento
Tudományos név
Alburnus mento (Heckel, 1837)
Szinonimák
Alburnus chalcoides var. danubicus Antipa (Berg, 1948) Alburnus mento Agassiz (Vásárhelyi, 1961) Alburnus mento Agassiz (Herman, 1887) Aspius heckelii Fitzinger, 1832 Aspius mento (Agassiz, 1832) Aspius mento Heckel, 1837 Aspius mento Perty, 1832 Chalcalburnus chalcoides mento (Agassiz, 1832)
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Állas küsz témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Állas küsz témájú kategóriát.

Az állas küsz (Alburnus mento) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj.

A küszökhöz viszonyítottan nagyobb termetű halfaj. Erősen veszélyeztetett, eltűnőben lévő fajok közé tartozik. Ausztriában, Szlovéniában és Ukrajnában is kiemelt védettséget élvez. Magyarországi védettsége jelképes, hiszen a magyar faunaterületről nagy valószínűséggel már kipusztult, utolsó bizonyított előfordulását a 19. század végén Szeged mellett a Tiszáról jelentették.

Előfordulása

Az állas küsz tengerekben, brakkvizekben és édesvizekben is előfordul, de a tengeri állománya az édesvizekben ívik. Elterjedési területe a Duna völgyének folyói és tavai valamint a Fekete-tengerbe északról ömlő folyók, például a Déli-Bug, Dnyeszter, Dnyeper és az Azovi-tengerbe torkolló Don és Kubány. Korábban nagy állományai éltek a Felső-Bajorországi tavakban, például a Starnbergi-tóban, Ammer-tóban és Dhiemseében. Első leírását 1832-ben Louis Agassiz „Aspius mento” néven tette közzé. Sokáig vitatott volt a besorolása és korábban az Alburnus chalcoides alfajának is tekintették. Magyarországon kifejezetten ritka és védett halfaj, a természetes vizekben való előfordulásáról nincs pontos kép, hiszen valószínűsíthető élőhelyein történt kutatások nem jelezték előfordulását az elmúlt évtizedekben.^[1][2]

Hasonló fajok

Legjobban a szélhajtó küszhöz hasonlít, de az oldalvonalán kevesebb számú pikkely található. A balinhoz éppen emiatt hasonlít, hiszen megegyező a pikkelyszámuk, de segít az eltérő szájhasíték, mely a balinnál eléri vagy meghaladja a szem vonalát, továbbá az anális úszójának a széle erősen homorú. Nehezebb összetéveszteni, de fiatalabb példányok vizsgálatakor hasonlónak tűnhet a nyúldomolykó, a fejes domolykó, a vaskos csabak és a jászkeszeg de ezek anális úszójában tizenegynél kevesebb osztott sugár van. A kurta baing oldalvonala néhány pikkelyen tart ezért könnyen megkülönböztethető tőle.^[3]

Megjelenése

Teste áramvonalas, hosszúkásra megnyúlt, mely oldalról erősen lapított. A feje aránylag kicsi, a homloka lapos, a szája felső állású és az alsó állkapcsa túlnyúlik a felsőn. Szeme testéhez viszonyítva aránylag nagy. A hátúszó hosszú és alacsony, a farokúszó hosszú és mélyen kivágott, a faroknyél majdnem hengeres formájú. Apró cycloid 60-67 darab kicsi pikkelye van az oldalvonala mentén, az oldalvonala teljes és a has felé erősen ívelt. A hátoldala barnászöld vagy acélkékbe húzó kékeszöld, oldala és hasa ezüstös csillogású. A hát- és a farokúszó sötétszürke, a többi úszó piszkossárga. A hátúszóban 8-9, míg a farok alatti úszóban 14-17 osztott úszósugár található. A hal testhossza 15-25 centiméter, legfeljebb 40 centiméter.^[1][2][3]

Életmódja

Rajhal, amely a tiszta, oxigéndús vizeket kedveli. Csapatosan jár és elsősorban a felszín közelében keresi táplálékát, mely állati planktonokból, kandicsrákokból, vízibolhákból, rovarlárvákból és vízre hullott rovarokból áll. Növekedésével összhangban kezdetben kisebb kerekesférgeket, majd egyre nagyobb testű planktonrákokat fogyasztanak. Az állas küsz kifejlett egyedei planktonevők, táplálékukban azonban kisebb-nagyobb arányban kimutathatóak a talajlakó (bentikus) szervezetek is.^[1][2]

Szaporodása

Három-négyéves korában válik ivaréretté. Az ívási időszakot megelőzően az ivarérett tejesek fején és testének elülső részén fehér nászkiütés (dorozsma) jelenik meg. Április-május-júniusban csapatosan vonulnak megszokott ívóhelyükre, a folyók parti sávjába, a legfeljebb 20–30 centiméter mély kavicsos aljzatú részekre. Az ívás a kavicsos mederfenéken két részletben történik, látványos nászjáték mellett, 18-19 napos időközzel. Az ikraszemek száma 15-23 ezer között van, méretük 1,4-1,6 milliméter. Az ívás kőmérsékleti optimuma 12-18 Celsius-fok közé esik, a kikelő lárvák az ívóhely kavicsai között maradnak a szikanyag teljes felszívódásáig.^[2][3]

Jegyzetek

További információk

• Állas küsz (Chalcalburnus chalcoides) (magyar nyelven). védettfajok.hu. (Hozzáférés: 2010. június 18.)^{[halott link]}
• Állas küsz (Chalcalburnus chalcoides) (magyar nyelven). horgasz.hu. [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
• Az állas küsz (Alburnus mento Ag.) (magyar nyelven). Brehm: Az állatok világa. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)

Internetes leírások az állas küszről

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. június 12.)
• A faj adatlapja a FishBase oldalán. FishBase. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
• Alburnus mento (Heckel, 1836). BioLib.cz. (Hozzáférés: 2010. június 18.)
• Alburnus mento. Bold Systems - Taxonomy Browser. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
• Freyhof, J. and M. Kottelat, 2007. Review of the Alburnus mento species group with description of two new species (Teleostei: Cyprinidae). Ichthyol. Explor. Freshwat. 18(3):213-225.